2016. február 1., hétfő

Mustáros-currys-gombás tarja

Tepsis tarjáról korábban három ízben is értekeztem, úgy éreztem, itt az ideje valami újba vágni a fejszét. A tarja egyébként egy nagyon hálás húsféle, nálam is örök favorit, az viszont biztos, hogy nem sűrűn alkalmazzák kockázott húsként. Na ez a recept a ritka kivételek egyike, a végeredmény pedig önmagáért beszél!


Kezdésként némi olajon üvegesre pirítottam két fej apróra vágott vöröshagymát (30dkg), 1tk ételízesítővel és frissen őrölt tarkaborssal gazdagon fűszereztem. A végén hozzáreszeltem 2 kisebb gerezd fokhagymát is, majd egy perccel később már a kb. 1.5 centis kockákra vágott tarját (55dkg) is hozzáborítottam, és fehéredésig (5perc) kavargattam. Közben ismételten borsoztam és egy újabb teáskanálnyi ételízesítő is landolt a lábasban. Felöntöttem 3dl vízzel, majd fedő alatt rotyogtattam 25 percen keresztül, időnként megkeverve.


Ezután kezdődött az izgalmas része a folyamatnak! Meghintettem ezt a hagymás, húsos alapomat 1-1tk őrölt curryvel és cayenne borssal, valamint két evőkanálnyi dijoni mustárt is adtam hozzá, jól elkevertem, és hozzáborítottam 55dkg felkarikázott sampion gombát és fedő alatt további 15 percig rotyogtattam, viszonylag sűrűn megkeverve az egészet.



Mindeközben 5 evőkanál tejfölt elkevertem 1 evőkanál liszttel, szedtem hozzá 5ek szaftot és simára kevertem, majd szépen hozzáengedtem az alapomhoz, jól elkavartam, hozzáadtam egy szál (25dkg) felkarikázott póréhagymát is és további 5 percen keresztül rotyogtattam. Közben megfőztem 2 zacskó rizst (25dkg) is, amivel végül jó alaposan elkevertem a közben elkészült alapot, és fedő alatt hagytam pihentetni pár percig, ami idő alatt jól besűrűsödött az egész.


Kellemesen pikáns, finoman csípős, csábítóan lágy, krémes lett a végeredmény, miközben a hús szépen vajpuhára főtt. Rendkívül laktató egytálétel, amihez ha még némi kenyeret is eszünk, garantált hogy jó időre el lehet felejteni az éhséget! (4 adag)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése