2016. február 4., csütörtök

Burger Mustra #79 - Tuning Bar & Burger, Budapest

A Tuning látogatása előtt már elég magasra lett helyezve az a bizonyos léc, hiszen a 2015-ös Hamburger Day-en a Legjobb Hamburger díját hozták el, illetve azóta egyre több toplistás cikkben is találkozni lehetett a nevükkel és egy röpke pillantást vetve a honlapukra is rögtön nagyon profi benyomást kelt az egész hely. Így aztán elég komoly elvárásokkal és egy borzasztó erős gasztro élményben bízva vártam az első találkozást.


Egy kellemes vasárnap kora délutáni időpontban sikerült megejteni a látogatást az Akácfa utcában található egységbe, az élmény pedig egy igencsak pozitív felütéssel indult, hiszen a kissé zordabb kültérrel ellentétben roppant megnyerő a belső kialakítás. Nekünk az emelvény nyerte el leginkább a tetszésünket, úgyhogy gyorsan be is foglaltuk. A személyzet abszolút csillagos ötös, hiszen nagyon kedvesek és segítőkészek voltak végig. Az étlap böngészéséhez én egy korsó jó kis Ravasz Hód típusú sört kértem, ami egyik nagy kedvencem a Jónás Kézműves Sörházból. Az étlapokkal együtt egy kis tálka mogyorót is kaptunk, ami szintén egy apró de annál szimpatikusabb kis gesztus. Végül a Juicy Burger (2900.-) mellett tettem le a voksom, tesztpartnerem pedig megmaradt a Classicnál (1950.-). Minden burger 18 dekás húspogácsával van felszerelve, és alapértelmezés szerint jár mellé a steak burgonya és a majonézes káposztasaláta. Az üzletben található menülap szerint füstölt kovászos uborka is, de ezt az infót a honlapon már nem sikerült megtalálnom...


Különösen a magaslaton ülve, lényegében minden egyes mozzanatot nyomon lehet követni, hiszen nincs elkülönítve a pult a konyharésztől. Ugyan olvastam róla, hogy késik az elszívó rendszer tökélyre fejlesztése, erről most mi is megbizonyosodtunk, mivel igencsak erőteljesen beleivódott ruhánkba a kajaszag. Ezt, főleg egy ilyen kaliberű helyen valóban érdemes lenne mielőbb orvosolni. Az asztalon egyébként egy flakon kézfertőtlenítő is helyet kapott, amiért jár egy nagy pirospont, valamint három különböző csípős szósz is arra vár, hogy bátran adagolja a kedves vendég.



A megszokotthoz képest valamivel több idő, körülbelül 20 perc elteltével érkeztek meg a burgerek, igencsak tekintélyesen nagy tányérokon, elég erőteljes látványt nyújtva. Én szeretem, ha a tükörtojás nincs teljesen keményre sütve, de ez egy picit nekem már túlzás volt. A buci tetejét a helyére rakva, szinte vízként folyt végig a sárgája a burgeren. Valahol a kettő között lenne a legjobb, amikor még sziruposan, lassan csordogál csupán, de ez egyébként eléggé szubjektív meglátás. A zsemle kellően stabil keretet biztosít, miközben mégis könnyed textúrájú, kalácsos érzetű buci. Érdekes, hogy amúgy az étlapon nincs feltüntetve, de amúgy kéksajttal van töltve a húspogácsa, ami így ebben a formában egyébként abszolút telitalálat. A Classic burgerrel ellentétben pedig itt már angus húspogácsát alkalmaznak. További érdekesség, hogy bacon helyett feketeerdei sonkát állítanak csatasorba és ez is remekül működik! Az összeállítás részét képezi még római saláta, rukkola, paradicsom, lilahagyma, alapszósz, ír cheddar sajt és céklás majonéz. Ez utóbbiért külön jár a pacsi, hiszen ugyan ízben különösebben nem értem tetten egyik nagy kedvencemet, a céklát, viszont látványban nagyon sokat hozzátett az egészhez!



Nekem egy picit fura volt, hogy külön egy kis tálkában kapott helyet a hagymalekvár, ami egyébként ehhez a már amúgyis elég komoly ízkavalkádhoz annyira így nem is feltétlenül kellett már, meg szerintem ha már egyszer van, az legyen inkább benne a hamburgerben. Ebben az esetben például a nyers lilahagyma helyett inkább indokolt lett volna, hogy belekerüljön a szendvicsbe. A káposztasaláta az egyszerűséget hirdette, engem annyira nem győzött meg különösebben. A steak burgonya rendben volt, bár jópár darab igencsak a túlsütés sorsára jutott. Összességében egyébként korrekt volt a menü és bőséges, bár az igazat megvallva a nagy katarzis elmaradt, én ennél azért egy nagyobb élményorgiára számítottam. Ráadásul ezután a Classicot megkóstolva elég erős volt a kontraszt. Ugyan alapból minden húst mediumra sütnek (amit persze lehet máshogy is kérni, erre külön kitért a hölgy a rendelés felvételekor), de valahogy mégsem volt szaftos a pogácsa, és a ketchup/mustár kombót se teljesen értettem. Ugyan rosszat semmiképp se szeretnék írni összegzésként, ugyanakkor bizony csalódást keltő volt az élmény, és az ár/érték arány tekintetében különösen kissé szemöldökráncoló. Viszont mindenképp szimpatikus a hely maga és a kiszolgálás minősége is mindenképp a pozitív oldalt erősítette, de ebben a kategóriában, ezen a szinten azért lenne még hova fejlődni, min erősíteni!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése