2016. február 13., szombat

IX. Budapesti Mangalica Fesztivál 2016

Egy hétvégén került megrendezésre a Halfesztivál és a Mangalica Fesztivál is és nekem időszűke miatt választanom kellett, melyikre látogatok el. Előbbit ugyan a kezdetektől fogva figyelemmel kísértem, de az idei kissé indokolatlannak tűnő 2000 forintos belépő és a tavalyi csalódás is arra ösztönzött, hogy a malacos esemény mellett döntsek inkább. Ráadásul Mangalica Fesztiválon mindössze egyszer voltam eddig, két évvel ezelőtt...


A nyitó napon, még a kora délutáni órákban, a nagy tömeget elkerülve sikerült sort kerítenem egy látogatásra és az árusok lényegében döntő többségét már régi ismerősként köszöntöttem. Igazából semmi olyan újdonsággal nem találkoztam, ami felemelte volna a pulzusszámomat. Aztán a Chilion standja előtt már csak kötelességből is úgy gondoltam, megállok. Végighallgattam egy nagyon szimpatikus tájékoztatót a termékekről, majd meg is kóstoltam előbb a habanero szószt, ami ugye nagy kedvencem, elég rendesen meg is dolgoztatta az ízlelőbimbóimat, haha, majd levezetésként egy kevésbé gyilkos jolokia mellett döntöttem, aminek nagyon intenzív kápia paprika ízvilága tényleg üdítően hatott.




A bóklászáshoz előbb a Főzdebusznál egyik nagy kedvencemet, a Kolibrit választottam szomjoltónak, majd a szintén régi ismerős debreceni sörfőzde meggyes sörremeke mellett döntöttem. Nem mondom, hogy felkészületlenül érkeztem volna a fesztiválra, hiszen tudtam jól, hogy kint lesz a Burger House is, egyik kedvenc hazai burgerezőm, akik ráadásul három, külön erre az alkalomra készített specialitással álltak az éhes vendégek rendelkezésére. Úgyhogy én már tudtam előre, hogy végig kell kóstolnom mindegyiket, történjék bármi!

Ez a standjukra rákényszerített amcsi design egyébként baromira megtévesztő és félrevezető lehet, főleg, hogy a mellettük lévő boros placc előtt is ez díszeleg, mintha egy csapat lennének... Elsőként a kocsonyaburgerre mentem rá, ami egy kis miniburger, értelemszerűen hideg kocsonyapogácsával, amibe zöldségek is kerültek, a közepén pedig egy húspogácsával, mindez pedig egy pirított kis buciba rakva. Én nagyon szeretem a kocsonyát, és ez bizony nagyon rendben volt, és a húspogácsa is jól teljesített. Igazán különleges élményt nyújtott ez a kis burgi, és a kocsonyát magában megkóstolva tényleg tök jól kiérződött az a bizonyos házi húsleves íz... Én még egyetlen dologgal tudtam volna fokozni az élményt, ez pedig néhány csepp frissen facsart citromlé lett volna.





A másik áldozat a mangalica burger volt, szintén mini kiadásban. Ennek a lelkét egyértelműen a baromi ütősen fűszerezett mangalica húspogácsa adja, amire cheddar sajt lett még olvasztva, alatta pedig madársaláta, paradicsom és lilahagyma foglalt helyet. Házi BBQ szósszal lett még megbolondítva az egész, ez ugye eléggé ingoványos talaj, hiszen mindig félek, hogy a bbq mindent el fog nyomni majd, de itt teljesen előnyére vált az összeállításnak, és tényleg az összes alapanyag csapatjátékosként dolgozva alkot együtt egy igazán pikáns kis miniszendvicset.


A végére maradt az igazi nagyágyú, a lecsóburger, ami a Burger House alap marha húspogácsájával dolgozik azzal a pikantériával megfejelve, hogy a húsba kolbászkrém és cheddar sajt is lett töltve... Te jó ég! Ez aztán tényleg ízorgia a köbön, nem is beszélve a szaftosságról, amihez a rendkívül ízletes lecsós alap tökéletesen passzol. Én simán feltenném az étlapra is, ha más nem, idényjelleggel, mert ezt tényleg mindenkinek meg kellene kóstolnia legalább egyszer!





A két miniburgert egyébként 700-700, a nagy lecsósat pedig 1900 forintért lehet kipróbálni és további érdekesség, hogy az amerikai nagykövet is nagy elégedettség közepette falatozta ezeket az igencsak egyedi összeállítású hamburgereket. A végére elkezdett csepegni az eső is, így igazából, mivel amiért kimentem, azt letudtam, nem is erőltettem tovább a maradást. Aki viszont kinéz szombaton vagy vasárnap, mindenképp ajánlom, hogy tegyen egy próbát a Burger House valamelyik spéci összeállításával, illetve a Chilion standjánál is érdemes egy időre gyökeret ereszteni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése