2015. január 28., szerda

Burger Mustra #30 - Good Bar Good Burger, Budapest

A Kecskeméti utcában található Good Bar Good Burger egy igazán fájó hiányosság volt az eddigi Burger Mustrák történetében. Már sokszor tervbe volt véve egy teszt, de aztán valami mindig közbejött. Némi utánaolvasást követően realizáltam, hogy 2013 májusában nyílt a hely, nem tudom, én valamivel picit régebbire emlékeztem... Ezt a régóta húzódó látogatást végül úgy éreztem, hogy csakis egy dupla teszttel lehet méltóképp pótolni!

2015. január 26., hétfő

Sajtos-tejfölös tepsis tarja hagymás-sajtos tepsis krumplival

Két évvel ezelőtt nagy sikerrel készítettem tepsis tarját két alkalommal (#1, #2) is egymás után. Most ismét kedvet kaptam hozzá! A kiindulási alap itt is ugyanaz volt nagyjából, mint anno, mégis teljesen más lett a végeredmény, főleg, hogy a köretet hozzá most külön készítettem el. Az elkészült étel egyébként egy messzi rokonságba is hozható akár a mátrai borzaskával...

2015. január 24., szombat

Burger Mustra #29 - Burger's Bar, Budapest

Ahogy azt már a legutóbbi cikkben is jeleztem, ráhajtottam a Kolosy tér és környéke által kínált lehetőségekre, így aztán eléggé adta magát, hogy a lényegében a Spirit Fooddal szemben található tavaly márciusban nyílt Burger's Bar legyen a következő áldozat. A forgatókönyv nem változott túl sokat, hiszen ezúttal is a DeVinoban melegítettünk be, és kis túlzással a hivatalos záróra előtt nem sokkal, éjjeli negyed 12 magasságában tértünk be az egységbe.

2015. január 22., csütörtök

Bazsalikomos karalábé-krémleves

A múltkori káposztás krémlevessel új erőre kaptam a témát illetően és hamar nekiestem ennek a régóta halogatott műnek. Az igazat megvallva nem vagyok túl tapasztalt karalábé fronton, aminek döbbenetes butaságára a leves készítése közben jöttem rá, a totális megsemmisülés pedig a szinte örömkönnyek között lapátolt leves közben ért utol.

2015. január 20., kedd

Burger Mustra #28 - Spirit Food, Budapest

Elérkezett az idő, hogy végre szemügyre vegyem a Kolosy tér és környéke messze földön híres kínálatát! Kezdésként az EdVino borbár és bisztróban alapoztuk meg a hangulatot néhány egészen kiváló sörkülönlegességgel, majd nemes egyszerűséggel átballagtunk a közvetlen szomszédságában található Spiritbe, aminek kínálatából korábban már rendesen felkészültem egy BurgerBlogos cikknek köszönhetően, így nem is választhattam mást, mint a névadó burgert!

2015. január 18., vasárnap

Kolbászos-paradicsomos, sajtos tészta

Ez a recept ismételten az egyszerű de mégis nagyszerű ételek sorát gyarapítja. Korábban alkottam már valami hasonlót rakott kategóriában, de ez azért most mégis valahogy más lett. Úgy olaszos, hogy közben mégis magyaros, egy kis leheletnyi franciás csavarral. Még az év végi ünnepek alkalmával töltöttem fel megint a készletet egy komolyabb adag csabai házikolbásszal, így aztán adta magát, hogy újra valami igazán ütős kaját összedobjak, aminek főszereplője egy jó kis hazai.

2015. január 16., péntek

Újra itt jártam: Attaboy!, Budapest

Még szinte ki sem hűlt a nemrég rendes beülős üzletet nyitó Attaboy!-ban tett látogatásomról írt cikkem, de már itt is a folytatás! Ugye anno engem még az online korszakukban nyertek meg maguknak hamburgereikkel, majd a beülős hely is nagyon pozitív élmény volt a számomra, így a már a cikkben is pedzegetett visszatérésre minden eddiginél kevesebbet kellett várni!


2015. január 13., kedd

Currys lencse

Az újévi klisé csábításának engedve én is elkészítettem a magam kis lencséjét jó sok zöldséggel és hússal, megbolondítva némi curryvel. A megfelelő arányok megtalálásával és némi odafigyeléssel egy igazán pazar kis lakoma született!

2015. január 10., szombat

Burger Mustra #27 - Attaboy!, Budapest

Az Attaboy-t szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ismertem meg egy jó kis Small Town Burgernek köszönhetően, és akkor még kizárólag házhozszállítás formájában lehetett a kínálatukhoz hozzájutni. Később egy komolyabb sorozatot is összehoztam rendelős helyekről, és rá kellett jönnöm, hogy ez a műfaj valahogy nem nekem való. És mégis, az Attaboy még ezen az egyáltalán nem könnyű fronton is olyat alkotott, ami sok frissen, helyben fogyasztható társára is köröket vert! Így aztán én is örömmel fogadtam a 2014-es év végén megnyílt első beülős üzletüket a VII. kerületi Síp utcában.

2015. január 8., csütörtök

Sonkás-kukoricás-sajtos-tejfölös trapéz csoda

Már nem is emlékszem, hogyan futottam bele ebbe a receptbe, de elsőre beleszerettem. A hozzávalókon és a készítés módján is változtattam picit és az elnevezéssel is bajban voltam (a legtöbb helyen háromszögnek hívják, pedig akárhogy néztem a képeket, mindenhol trapézokat láttam), de a végeredmény önmagáért beszél. Az utóbbi idők legdurvább cucca, azonnali függőséget okoz, egyszerűen nem lehet abbahagyni!!!

2015. január 6., kedd

Burger Mustra #26 - Instant, Budapest

Körülbelül évente egyszer valamilyen okból elkeveredek az Instantba, a budapesti éjszakai élet egyik megkerülhetetlen bástyájába, jelen esetben például egy jó kis év végi zenekaros megbeszélés & italozás volt az apropó. A helyet gondolom nem kell különösebben bemutatni a pesti lakosoknak, vagy bárkinek aki akár csak egyszer is megfordult a fővárosi éjszakai életben. Nagy meglepetésemre (vagy talán nem is olyan nagy meglepetés ez ma már), de ide is betört a burger forradalom és meg is beszéltük már az elején, hogy majd kilépőnek mindenképpen legyűrünk egyet!

2015. január 4., vasárnap

Savanyúkáposzta-krémleves

Régen főztem már krémlevest (e kategória pedig a kedvenceim egyike), így aztán újév napján újult erővel vetettem magam a főzőcskézésbe, hiszen még annyiféle leves várja, hogy elkészítsem, illetve megkóstoljam. A szóban forgó receptet nem is olyan régen egy újságban fedeztem fel és rögtön megragadta a fantáziámat!

2015. január 2., péntek

Burger Mustra #25 - Sza-Sa Burger, Budapest (Teleki tér)

A 2014-es Hamburer Day egyik pozitív meglepetése, illetve új felfedezése a Sza-Sa Burger volt és már akkor elhatároztam, hogy majd egyszer ellátogatok a természetes környezetében is a helyhez. Nos, mindennek megvalósulásához egy Bónusz Brigád ajánlat adta meg a végső lökést miszerint egy jó kis Sza-Sa Burger menüre lehetett szert tenni mindössze 990 forintért (ami egyébként maga a burger ára, tehát lényegében a menüsítés volt az ajándék). Hogy pontosan mit is tartalmaz a menü, én magam se tudtam, hiszen hamar rá kellett jönnöm, hogy az ajánlatban felhalmozott finomságok nem alkotják az ajánlat részét, aminek köszönhetően elég parázs viták alakultak ki a kommentek között, amire a Bónusz Brigád elég amatőr módon nem csak hogy nem válaszolt, de még csak az ajánlat leírását se javította a későbbiekben sem...