2015. április 10., péntek

Burger Mustra #38 - Fricska, Veszprém

Egy hivatalos ügyben jártam Veszprémben nemrég, a látogatásomat pedig össze is kötöttem kedvenc hobbimmal, azaz az új burger élmények keresésével, kutatásával. Mondjuk túl sokat nem kellett kutatnom előzetesen, hiszen már régóta be volt tárazva a listámba a Fricska egy igencsak meggyőző cikknek köszönhetően.



Nem mondom, a hely maga egy igazi rejtett csoda. Az amúgy is igen keskeny kis utcában semmi sem hirdeti harsányan, hogy "Hé Te! Megérkeztél!", így első körben simán el is mentünk a Miklós u. 10 szám mellett. Viszont ennél festőibb környezetben nem is lehetne, hiszen a kis patakpart és a kiülős rész mindenképp a nyár egyik nagy slágerévé teheti a Fricskát. Mivel még azért annyira nem volt jó idő, így mi inkább bent foglaltunk helyet. A belső kialakítás is nagyon el lett találva. Finoman eklektikus az egész, a személyzet pedig csillagos ötös. Mivel céltudatosan érkeztünk, így nagyon sokat nem kellett gondolkozni, bekértük a marhahúsos burgert 1390 forintért (van még csirkés is), hozzá sültkrumplit (390.-), valamint fél liter szörpöt (520.-). Nagyon csábító volt a levendula is, de végül a gyömbér mellett döntöttem.


A szörp nem sokkal később meg is érkezett, majd az idő pedig csak telt eseménytelenül és úgy 20-25 perc után már picit elkezdtem aggódni, hogy még mindig semmi. Ráadásul túl sok vendég se volt, a bent ülők pedig inkább csak italoztak, nem láttuk, hogy akár csak egy ételt is kihoztak volna. Aggodalmam akkor nyert igazolást, amikor 30 perc elteltével meghallottuk a hús sercegését a rostlapon. Nem firtattuk, hogy eddig vajon mi történhetett, de ez egy picit fura élmény volt...

Annak rendje és módja szerint ezután már csak 10 percet kellett kb. várni és meg is érkezett az egyébként igencsak impozáns összeállítás. A krumpli rendben volt, teljesen házi cucc, ez egyértelmű, az adaggal se volt gond. A hamburger maga igen érdekes összeállítású, az egyébként igen méretes, 20 dekás húspogácsán kívül csak lilahagyma és paradicsom került bele, ezek mindegyike hideg volt sajnos, ellenben a hús tűzforró. Mondjuk az nem volt egyértelmű, hogy a zöldség egy része vajon kieshetett a zsemléből útközben, vagy szándékosan van mellette. A zsemle szegény elég amorf darab volt, ráadásul a teteje egy kicsit túl lett pirítva, eléggé pirítós jellegű élményt nyújtva. Amúgy az egész ízvilágot átjárta a kömény, ami igen érdekes megoldásnak bizonyult, de nekem nagyon tetszett! A húsnak talán elég lett volna picit kevesebb sütés is, de még így sem volt vele gond. A sajtszelet is egy kissé szikkadtnak (?) tűnt, egyáltalán se nem folyt, se nem nyúlt, nem is értettem. Mindezek ellenére az összeállítást egészében tekintve mégis jónak mondanám és igen bőségesnek. Az újító ötletekért külön jár a piros pont, és persze maga a környezet is iszonyatosan exkluzív. Viszont a kiemelt negatívumok miatt nem tudok katarzis közeli élményről beszélni, még ha maga az élmény mégis különlegesnek és jónak volt mondható. Aki Veszprémben jár, mindenképp tegyen egy próbát, a burgereken kívül más fogásokat is találtok az étlapon, a fentebb említett hibákat pedig könnyen lehet orvosolni, ami ha sikerül, akkor tényleg egy egészen kivételes élményt nyújthat a burger fanatikusok számára a hely!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése