2015. november 1., vasárnap

Halloween Party a Frankie's Food Truck és a my soup Római előadásában

Nem vagyok egy nagy Halloween partiarc, de ez az ajánlat mindenképp csábítóan hangzott, miszerint Óbudán, a Nánási udvarban egy kis eszem-iszom sokadalom keretein belül két kedvencemet is megkóstolhatom, a sütőtökkrémlevest és a chilis babot. Előbbit a közelmúltban már duplán is tesztelt  my soup, utóbbit pedig a korábban már burger fronton szintén jól teljesítő Frankie's előadásában.


Szombat kora délután indultam útnak az egyébként egészen kellemes, napsütéses időben és már elég szép számban ücsörögtek kint ekkor az érdeklődők. Volt sajtvásár is, alkalomhoz illő dekoráció és mindeközben kellemes kis zene duruzsolt a háttérben. A töklevest egy kis tökmaggal turbóztam fel, majd neki is álltam a kanalazásnak. Az én szájízemnek ez egy kicsit túlzottan naturalista ízvilágú volt, de egyébként hibát nem találtam benne, jól is esett kezdésként ez a kis leveske.



A folytatásban pedig jött a chilis bab, amihez nagyon menő, friss sütésű spéci torilla chips járt, nem is kevés. Az igazi chilis bab mondjuk nálam kockázott húsból készül, de nem mondom, darált hússal is lehet jót alkotni. Ez pedig nagyon rendben volt. Nem volt túlzottan erős, de azért volt egy kis kellemes kis csípése, nagyon kellemes ízvilággal megáldva. Ráadásul az adag is elég emberes volt, így aztán maximális elégedettséggel és kivirulva távoztam a helyszínről. Még Frankie-vel is váltottam pár mondatot és mondta, hogy mindenképp ki kell próbálnom a céklás burgert, amiről már olvastam is híradásukat a közelmúltban. Egészen biztos, hogy hamarosan vissza is fogok térni egy jó kis tesztre! ;)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése