2015. október 5., hétfő

Pikáns vörösboros csirkemell tésztával

Viszonylag régen főztem csirkét, így pont kapóra jött egy jó kis pikáns csirkés recept, amibe belefutottam, amit aztán itt-ott módosítva (alapjába véve egy elég elmeháborodott recept volt) egy igazán fenséges és rendkívül laktató fogás született!


Két csirkemellet vettem (1kg), amit előbb félbevágtam középen, majd az így kapott 4 csirkemell darabokat kicsit kiklopfoltam. Így elég nagy hússzeleteket kaptam, amiket érzéssel, illetve ízlés szerint én 4-5 kisebb darabra vágtam. A csirkemelleket némi olajon megpirítottam, mindkét oldalt 3 percig sütöttem, majd félretettem. Két fej apróra vágott vöröshagyma dinsztelésével folytattam a folyamatot, a szokásos módon ételízesítővel és frissen őrölt borssal fűszereztem, majd 3 gerezd fokhagymát is reszeltem rá. Hozzádobtam még két tv paprikát és 2 paradicsomot is, kisebb darabokra vágva. Felöntöttem 2dl vörösborral (félédes bort használtam), ismét borsoztam, sóztam, illetve 1tk oregánóval is meghintettem. A csirkemell darabokat belehelyeztem ebbe a rotyogó alapba és fedő alatt, közepes hőfokon, időnként jól átforgatva fél óra alatt készre, puhára főztem. Közben kifőztem egy csomag (500g) orsó tésztát is, amit most kivételesen nem kutyultam össze az alapommal. Tálaláskor bazsalikommal szórtam még meg az ételt illetve reszelt mozzarrella sajtot is morzsoltam rá.



Egészen elképesztően finom, rendkívül pikáns étel született, főleg a zöldséges boros alap ízvilága varázsolt el teljesen... (4 adag)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése