2015. június 22., hétfő

Hamburger Day 2015

Idén 3. alkalommal került megrendezésre a Hamburger Day, én pedig nem bíztam véletlenre a dolgokat. Ugyan az első napon nem tudtam megoldani, hogy kimenjek, pénteken viszont egyértelműen a nyitás, azaz 12:00 volt becélozva a tavaly már jól megtapasztalt embertelen tömeg elkerülése végett. Ugyan elég brutális felhők voltak az égen és néha nekikezdett csepegni némi eső is, de szerencsére jól tartotta magát az időjárás, így minden adott volt egy kellemes péntek kora délutáni burgerezéshez.



Több bódé is még zárva volt, vagy látszólag nagyon elején tartottak a nyitási ceremóniának, így több kört is tettünk mire elhatároztuk magunkat, hol is együnk elsőre. Sok helyen készültek kisebb, kóstoló szerű kis mini burgerrel, aminek ára többnyire 1000 forint körül mozgott, de sokan készültek hagyományos méretű burgerrel is vagy csak azzal. Mi első körben a számomra egyébként teljesen ismeretlen Buffalora mentünk rá, ami normál mérettel dolgozott, az ára pedig már-már gyanúsan olcsónak volt mondható a maga 750 forintjával. Én az egy százassal drágább verziót a Michael Vick névre hallgató csípős sajtburgert választottam, hiszen nagyon szeretem a Jack Daniel's szószt, amit az alap verzióhoz nem láttam kiírva. Végig követtük a készülési folyamatokat is, és az már elsőre feltűnt, hogy a hús ugyan egész méretes de valahogy furcsán fakó az egész meg nem igazán volt egyben. Nem spóroltak se a sóval, se a borssal, ezért is ért váratlanul az ízek teljes hiánya. Drága jó barátom fogalmazta meg jól, hogy a menzás meggyszószba tett íztelen darált húshoz állt talán legközelebb a dolog és az alap szósz is kimerült egy ketchup/majonéz keverékkel miközben elég kevéske JD szósz került csak az összeállításba. Ez sajnos nem volt túl erős kezdése a napnak.



A Burger & Love-on már az érkezéskor megakadt a szemem. Ők nem vicceltek, faszenen grillezték a húst, amire egy mini lángszóróval pirították a sajtot! Ez már igen! Egy jó kis világos ale típusú Delirium sör (900.-) elfogyasztását követően rá is mentünk az Angusra. (1050.-) Ugyan ez a burger kóstoló méret volt, de mind megjelenésben, mind pedig ízvilágban csillagos ötösre vizsgázott. A zsemle nagyon jó, finom, tökéletesre pirított volt. Felülre egy kis mustár és grillezett hagyma, alulra pedig grillezett paprika került, mindez pedig tökéletes társnak bizonyult a húshoz, ami lényegében párját ritkította. Rendkívül ízletes, szaftos, tökéletesen mediumra sütött darab, nem hiába nyerte meg a legjobb hús különdíját szombaton. Egész biztosan el fogok látogatni hozzájuk az Október 6. utcában is, hogy rendes körülmények között is leteszteljem a kínálatot!





Egy újabb korsó sört követően a Pántlikát céloztuk be, ahova ugyan már elég régóta tervezek beiktatni egy tesztet, de még valahogy mindig nem sikerült eljutnom a Városligetben található székhelyükhöz. A London Burger mellett tettem le a voksom, ami a 10 dekás húspogácsán kívül még az alábbiakat tartalmazta: relish, saláta, rukkola, paradicsom, ketchup, roppanós aioli, cheddar sajt. Legnagyobb csalódásomra a hús már előre le volt sütve, ami a korai időpont végett nem igazán volt indokolt és maga az összeállítás se győzött meg igazán. A hús vizes volt és a kiírásban szereplő titkos fűszerkeveréket se igazán éreztem ki, viszont a szósz remekül működött. Mondjuk azt továbbra se értem, hogy egy szósz mitől lesz roppanós, de legyen ez a legkevesebb. A nap győztese tehát egyértelműen a Burger & Love lett és kifelé menet meg is egyeztünk abban, hogy ide bizony vissza kell nézni majd még vasárnap is...



Vasárnap szintén délidőben érkeztünk és szerencsére elég jól kifogtuk megint, hogy iszonyatos időket nem kellett várnunk sehol sem. Én már az első nap után megfogadtam, hogy ha visszajövünk, akkor egy jó Burger House-zal kell indítani, hiszen a folyamatos kísérletezgetéseknek, újításoknak hála, most már lényegében az összeállítás minden eleme új még nekem is. Az új szószhoz ugyan nem volt szerencsém, mivel egy régi kiszemeltre, az áfonyás burgerre neveztem be. A zsemle is újítás és azt kell mondanom, hogy kitűnőre vizsgázott. Lágy, krémes, mégis végig egyben marad, egyszerűen tökéletes. A hús is hozza a már megszokott minőséget, szaftos és finom. A camembert és az áfonyalekvár együttese a hússal pedig tökéletesen harmonizál. A kiszolgálás, az odafigyelés, a körítés (nedves kéztörlő!) továbbra is hozza a már megszokott pluszt, úgyhogy már itt az elején el is kell árulnom, hogy a vasárnapi győztes egyértelműen a Burger House lett nálam!




A pénteki Delirium után most inkább a Cech In Flying Cloud nevezetű IPA-ját szürcsölgettem (700.-) nagy megelégedés közepette. A pénteki fantasztikus Angus burger után szemet vetettünk a Kandallónál is kapható Angusra, így másodikként arra neveztünk be. Itt egy picit többet kellett már várni, de még így is bőven az előrejelzett fél órán belül kaptuk kézhez a kis kóstolót. A kinézet itt is rendben volt. A húsra olvasztott cheddaron kívül még egy réteg pirított sajt is került alulra, ami nagyon megdobta az egészet, valamint a zöldségek és a szósz is rendben volt, viszont sajna a zsemle és a hús se közelítette meg a Burger & Love hihetetlenül magas minőségét. Persze nem azt mondom, hogy nem volt jó, de hát nagyon magasra lett téve az a bizonyos léc...




Újabb söröcskét követőn én még a Spíler Juicy Lucy-jára vetettem rá magam, amit már az első napon kinéztem. Ugye korábban nekem már volt egy nagyon kellemes élményem a Gozsduban a Spíler burgerrel, így bizakodva vártam a végeredményt. Ez is a kóstoló adagot erősítette, mondjuk 1100-ért nem is vártam igazából mást, illetve itt még sültkrumpli is járt hozzá. A burger maga korrekt volt, igaz semmi extra. Persze nem számítottam hatalmas kiömlő sajtfolyamra, de igazából alig észleltem benne sajtot, ellenben valami nagyon kellemesen füstös, pikáns volt.



A végén még beneveztünk a W35 játékába is, kaptunk 1-1 jó kis pecsétet, majd jól lefotózkodtunk vele, a nyeremény pedig egy jó kis burger vonat, ehhez pedig like-okat kell gyűjtenem, szóval előre is köszönöm mindenkinek, aki nyom egyet a képre! :)

Összességében tehát jó kis mulatság, élményekben, ízekben, finom ételekben és italokban gazdag két nap volt ez, ami nekem sokkal jobban tetszett, mint a tavalyi. Jövőre ugyanitt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése