2015. február 9., hétfő

Lencsekrémleves

Folytatódik a krémleves őrület, aminek keretein belül legutóbb az újévi lencséből még megmaradt szemekből készítettem egy igazán extravagáns, pikáns leveskét. Egy igazán laktató, ízletes finomság született, ami a nagy hidegben, illetve betegeskedés idején különösen jól tud esni az embernek!


Egy kis olívaolajon üvegesre pirítottam két közepes fej apróra vágott hagymát (315g), amit közben frissen őrölt tarkaborssal és 1tk vegetával fűszereztem. Öt perc elteltével hozzáadtam két nagyobb gerezd lereszelt fokhagymát és egy apróra vágott répát (185g), majd újabb öt perc pirítás következett. Harmadik lépésben az előtte néhány órára beáztatott, majd lecsepegtetett lencsét (300g) adtam hozzá és további öt percig együtt kevergettem serényen. Ekkor felöntöttem 1.5l vízzel, a forrást követően csökkentettem a hőfokot, fűszereztem 1-1tk kakukkfűvel, ételízesítővel, 2tk curryvel, frissen őrölt tarkaborssal és egy késhegynyi őrölt házi chilivel (ennek adagolása abszolút ízlés kérdése) és még hozzádobtam 4 kisebb babérlevelet is. Fedő alatt 50 percig rotyogtattam, közben időről időre megkavartam.

Néhány percnyi pihentetést és a babérlevelek kihalászását követően jó alaposan végigpörgettem botmixerrel, majd hozzáadtam a 2dl tejszínnel (20%) elkevert púpos evőkanálnyi mustáromat, amibe még fél citrom levét is belenyomtam. Mivel nekem csak egész magos mustárom volt itthon, így én azt használtam, de ez igazából annyira nem lényeges kérdés, inkább ízlés dolga. Jól elkevertem a levessel, újraforraltam, majd ismét végigmentem rajta botmixerrel. Végezetül belefacsartam még a másik fél citromot is, picit sóztam még és őröltem rá egy keveset a tarkaborsból is újra. A tányérba szedést követően pedig reszelt füstöltsajtot halmoztam a közepére. 6 adag
(Nekem ehhez a levesmennyiséghez 16dkg sajt kitartott a végéig.)

Rendkívül intenzív és gazdag ízvilágú leves született, amit a füstölt sajt nagyon jól feldob.


Aztán az utolsó két adagot még tovább fejlesztettem és megbolondítottam némi egészen apróra kockázott, pirított szalonnával is, megadva a kegyelemdöfést az ízlelőbimbóknak. :)



2 megjegyzés: