2015. február 4., szerda

Burger Mustra #31 - Jack's Burger, Budapest (Westend)

A Jack's Burger 2013-ban kezdte meg tevékenységét a fővárosban és azóta 3 üzletet nyitottak, valamint a honlapon található információk szerint bárki nyithat egy saját üzletet a franchise égisze alatt. Korábban volt már, hogy belefutottam 1-2 pozitív véleménybe, úgyhogy kíváncsian álltam be a Westendben található pultjuk elé, ami egyébként éppen egy Burger King mellett található.



Előre lecsekkoltam már a választékot a neten és a szokásos bacon + sajt verzió (1640.-) mellett döntöttem. Az árakat háromszor is átnéztem, mert azt hittem valamit félreolvastam de nem, a sima hamburgerhez képest, ami 990Ft, 650 forintot kell ráfizetni ezért a két bónusz feltétért. Ez több, mint elgondolkodtató, hiszen ezek az extrák általában 100-200 között szoktak mozogni és tekintettel arra, hogy igazán semmi nem indokolja ezt a nagy volumenű kilengést, meg is maradt számomra rejtélynek. Egyébként a kiszolgálás nagyon patent, és akit érdekel, nyomon is tudja követni az eseményeket. Nem sokkal később, körülbelül 10 perc múlva el is készült a burger, szimpatikus kis papírtálcán, saját logós kiegészítőkkel került átadásra.

Arra nem is emlékeztem, hogy alapból jár sültkrumpli hozzá, ami egész kiadós adag, igaz kétség nem férhet hozzá, hogy a klasszikus mirelit fajtából való. Amúgy nincs vele semmi gond, teljesen rendben van és külön öröm, hogy nagyon jó érzéssel lett sózva, se többet, se kevesebbet nem lett volna szabad adagolni. A burger egyébként elég meggyőző első ránézésre, majd belekukkantva is megmarad a pozitív benyomás. Szerencsére az első harapás után sem kell csalódni, a zsemle egészen kiváló, nagyon lágy, könnyű, mégis végig teljesen egyben marad. A hús vékony, gyanítom, hogy 10dkg, ez is rendben van, ahogy az összes többi összetevő is. Külön pacsi jár a sült hagymáért és a hosszában félbevágott csemege ubiért. Összességében tehát egy korrekt összeállítás ez, még ha az árával nem is teljesen értek egyet, viszont ha legközelebb náluk eszek, egész biztos, hogy kipróbálom a Jucy Lucy-t, amiért egyébként 1990 forintot kell kiperkálni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése