2014. december 12., péntek

Burger Mustra #20 - Black Cab, Budapest (Rákóczi út)

Az első Black Cab élményem nem volt túl pozitívnak mondható, pedig ráadásként az anyahelyen teszteltem. De mivel többen is mondták, hogy adjak még egy esélyt nekik, és én magam is úgy voltam vele, hogy az idei esztendőben nyílt új egységet is szívesen letesztelném egyszer az Astoria és a Blaha között, így aztán egy kis szakmai fejtágításnak helyszínt keresve épp kapóra is jött a Rákóczi úton fellelhető Black Cab #2

.

Múltkor nem nagyon varázsolt el a Cabbie Burger, de többen is ajánlották, hogy menjek rá a duplára, abban kizárt, hogy csalódjak. Hallgattam a jótanácsra, így gondolkodás nélkül be is rendeltem azt (az alap verzióra így 400 forintot kellett rádobni), sültkrumplival (500.-), mellé pedig egy jó korsó London Pride-ot (900.-) is kértem, ha már egyszer itt jártam, úgy voltam vele, adjuk meg a módját! Egyébként a kiszolgáló személyzet roppant segítőkész, kedves és jópofa, ezért mindenképp jár a piros pont.


Nem sokkal később szólt a csengő, a sorszámunk pedig a kivetítőn. Igen, ez már így sokkal bizalomgerjesztőbb látványt nyújtott, mondjuk a zsemle felett továbbra se tudok napirendre térni. A maga módján oké, de teljesen súlytalan a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Leginkább egy mekis zsemléhez tudnám hasonlítani. A 20 dekás hús amúgy baromi dögös lett, előtte kérdezték, hogyan szeretném, természetesen közepesen átsütve kértem, hát ezt maximálisan meg is kaptam. Kiváló állagú volt! A zsemle többi résztvevője (és a krumpli) is jól szerepelt, korrekt kis ízvilágot alkotott az egész, viszont valahogy továbbra sem tudott meggyőzni a brand. Ha egy komolyabb zsemlére lecserélnék a mostani "egypálcás" bucit, az sokat tudna javítani az összképen. Mert hát ebben az árkategóriában bizony lehet sokkal komolyabb kvalitásokkal rendelkező burgereket is találni manapság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése