2013. február 23., szombat

Burrito

Aki ismer, tudja jól, hogy szeretem az extrém fűszerezésű, esetenként méregerős ételeket, amihez remekül passzol elviekben a burrito is, amit teljes mértékben saját alapanyagokból készítettem el. Persze némi kutatómunkát itt is végeztem előzetesen, de végül több ponton is letértem a kitaposott ösvényről, de azóta már egy szűk körű házibuli alkalmával is sikeresen leteszteltem a vendégeken eme remeket.


Én darált húsból készítettem el az alapot, amit persze lehet felkockázott hússal is csinálni, de nekem a pulyka darált szimpatikusabb választásnak bizonyult. Előtte még egy-egy nagy fej vörös- és lilahagymát megpirítottam, majd következett a hús. Amikor már egy kicsit megbarnult a hús és kezdett kinézni valahogy az ügy (kb. 10 perc után) hozzáadtam egy apróra kockázott kalifornia paprikát és egy konzerv paradicsomot, majd együtt pároltam őket fedő alatt, illetve ekkor még hozzáöntöttem egy bögre rizst is, ami a végére szépen meg is főtt. Körülbelül újabb 10 perc elteltével egy-egy konzerv vörös bab és kukorica következett, miközben persze veszettül adagoltam a fűszereket (vegeta, bors, édes és erős piros paprika, kis curry por, fokhagyma granulátum). Amikor már úgy éreztem, hogy lassan kész a mű, akkor még egy fél citromot is belecsavartam az egészbe. Ugye lehet kapni a boltokban különféle porokat, de én maximálisan elégedett voltam azzal az ízvilággal, amit a saját fűszerekkel el tudtam érni, de azért lehet, hogy egyszer kipróbálom majd valamelyiket a jövőben. A bevezetőmben nem mondtam teljesen igazat, hiszen a tortilla lapokat nem én készítettem el, haha, így viszont a tölteléket már csak ügyesen rálapátoltam a lapra és a feltekerés előtt még megszúrtam reszelt sajttal. Érdemes egyébként minél nagyobb lapokat venni, hogy ne kelljen bajlódni a feltekerésnél. Igazából először csak szimpla lapokat használtam, de aztán a második alkalommal sokkal kényelmesebb volt már a művelet a nagyobb átmérő esetén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése