2015. január 2., péntek

Burger Mustra #25 - Sza-Sa Burger, Budapest (Teleki tér)

A 2014-es Hamburer Day egyik pozitív meglepetése, illetve új felfedezése a Sza-Sa Burger volt és már akkor elhatároztam, hogy majd egyszer ellátogatok a természetes környezetében is a helyhez. Nos, mindennek megvalósulásához egy Bónusz Brigád ajánlat adta meg a végső lökést miszerint egy jó kis Sza-Sa Burger menüre lehetett szert tenni mindössze 990 forintért (ami egyébként maga a burger ára, tehát lényegében a menüsítés volt az ajándék). Hogy pontosan mit is tartalmaz a menü, én magam se tudtam, hiszen hamar rá kellett jönnöm, hogy az ajánlatban felhalmozott finomságok nem alkotják az ajánlat részét, aminek köszönhetően elég parázs viták alakultak ki a kommentek között, amire a Bónusz Brigád elég amatőr módon nem csak hogy nem válaszolt, de még csak az ajánlat leírását se javította a későbbiekben sem...



Az ajánlat okozta bizonytalanság nem szegte kedvemet és teljesen pozitívan vágtam bele a VIII. kerület nem éppen legelőkelőbb negyedébe, hogy lecsekkoljam a Teleki téren, a LIDL mellett található egységet. Maga a hely kívülről és belülről is nagyon pofás. A burger mellé steak krumplit kértem, az előkészületek pedig körülbelül 10 percig tartottak, majd még egy üdítőt is választhattam. Ez így mondhatni egy korrekt menü, így a leírás körüli káoszon én felül is emelkedtem hamar. A krumpli korrekt volt, igaz semmi extra, íztelen. A hambi egy kicsit szétcsúszott, így az első 1-2 harapás csak zsemlét és húst tartalmazott. A vékonyabb vonalat erősítő 10 dekás hús kissé sósnak bizonyult, mást nagyon nem is éreztem, a zsemle viszont nagyon rendben volt. Aztán amikor kicsit beljebb értem és már minden összetevő jelen volt, na ott kezdtem megnyugodni, hogy azért rendben van ez. A füstölt sajtért nagyon nagy plusz pont jár és a tükörtojás is remekül tette a dolgát. A bacont már szétnyitáskor is láttam, hogy nem túl emberes darab, így ez az ízvilágban sem jelentkezett túlzottan. A krumpli annyira tűzforró volt, hogy azt inkább a burger után csipegettem el, és így összességében azt kell mondanom, hogy egy igen kiadós és korrekt kis összeállítás volt ez, még ha nem is különösebben kiemelkedő. Pont a napokban láttam, hogy a Dohány utcában is nyílóban egy új egység, lehet hogy elnézek majd oda is még valamit kipróbálni, mert egyébként elég tekintélyes a választékuk. A normál burgerek többsége 1000 Ft alatt található, de van lehetőség óriás változatot is kérni, amibe már 16 dkg húspogácsa kerül.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése