2013. szeptember 1., vasárnap

Soul a Rádió (Budapest)

Úgy érzem itt az ideje, hogy kettéválasszam ezentúl a saját kreációkat és a különböző gasztroélményeket, amiket vendégként élek meg időről időre. Ez utóbbit ezentúl Itt jártam címkével fogom illetni és reményeim szerint sikeresen külön fogom tudni csoportosítani a két kategória cikkjeit a főoldalon is, ami könnyebb átláthatóságot és visszakeresést fog biztosítani a blogon belül! ;)


A szóban forgó Soul a Rádió egy retro hangulatú kis étterem a VIII. kerületi Bródy Sándor utcában, ahova eddigi két alkalommal munkahelyi megbeszélés keretein belül jutottam el. Sajnos azt már most leszögezhetem, hogy magamtól nem hiszem, hogy valaha is beülnék ide egy ebédre, mert ugyan nem rossz a hely, de egy közepes kifőzdénél semmiképp sem nevezném jobbnak. A kiszolgás teljesen rendben van egyébként, kedves a személyzet is, kis káosz ugyan néha jellemzi az éttermet, ami mondjuk főleg ebédidőben, teltháznál elég szembetűnő. (Ugyanis egyetlen egy fő jelenti a kiszolgáló személyzetet.)


Első alkalommal egy tárkonyos ragulevest választottam, ami teljesen rendben volt, viszont a második fogásként berendelt sajtmártással töltött lazacfilé párolt rizzsel ugyan jól hangzott első olvasatra, a látvány már kevésbé volt meggyőző. Már ránézésre se tűnt többnek az egész egy mezei gyorsfagyasztott fogásnál, amit aztán az íze is igazolni látszott. Menüt egyébként már 790 Ft-tól lehet találni az étlapon.


A legutóbbi alkalommal rántott velőrózsákat kértem párolt rizzsel és tartármártással. Az adag elég meggyőzőnek tűnt, és az igazat megvallva a velővel se volt semmi különösebb baj, de valahogy mégis hiányzott valami, amitől a végén igazán elégedetten csettinthettem volna. (Mindez pedig 1200 forintért.) A többiek valamivel hagyományosabb fogásokat kértek, de az ő reakciók se győztek meg arról, hogy bármiféle gasztronómiai csoda került volna az asztalra. Összességében tehát két próbálkozásból egyszer sem sikerült kirívóan jó élményekkel gazdagodnom, ami ugyan még nem jelenti azt hogy rossz lenne a hely, csak éppen nincs benne semmi olyan, amitől szívből ajánlanám bárkinek is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése