2014. október 21., kedd

Burger Mustra #14

Ez az epizód egész különlegesnek mondható abból a szempontból, hogy minden egyes tesztalanyom az ország különböző pontjain kerültek elfogyasztásra. Az ételek színvonala az egészen felejtőstől a giga fantasztikumig terjed, szóval egy valóban változatos összeállítást sikerült ez alkalommal tető alá hozni. Kellemes böngészést és nyálcsorgatást kívánok!


Jalapeno Burger @ Jalapeno Bar, Szeged

Először kb. két évvel ezelőtt jártam a helyen, már akkor sem véletlenül, hiszen tesóm dolgozik itt és egy szegedi koncertünk után invitált meg egy jó kis tortillára, ami valóban csúcskategóriás volt. Ha jól tudom, a stábból többen is dolgoztak korábban a békéscsabai Speed-nél, így nem véletlen, hogy van némi hasonlóság tortilla/burger fronton, ám mégis teljesen más (jobb) az egész. Most egy jó burgerre neveztem be, de előtte még tesóm ajánlására lenyomtam egy taquitost, amit a menülapon töltött, olajban sült tésztakülönlegességként aposztrofálnak. Ez valójában annyit tesz, hogy egy jó kis spéci chilis bab alappal töltik meg a házi tésztájukat, amit végül forró olajban kisütnek. Valójában olyasmi az egész, mintha chilis babos lángost ettem volna, haha. Már eleve elég csípős volt az alap, de még került bele pár karika jalapeno is biztos ami biztos, én pedig (öröm)könnyek közt fogyasztottam el ezt a remekművet.

Még jó, hogy a hely ahol játszottunk (Live Music) kb. 5 perc sétára van, így a koncert után csapatostul visszatértünk, én pedig egy Jalapeno Burgerre (890.-) neveztem be. Minden a vendégek szeme előtt, a hatalmas sütőlapon készül. A zsemlét nagyon jól megpirítják, ahogy a füstölt tarját is és legnagyobb örömömre egy jó nagy marék reszelt sajtot is. Ajvár és tejföl is kerül a bucira, a rendkívül ízletes, pikáns húspogácsán kívül pedig még kolbász és az ilyenkor szokásos zöldségek is kerülnek még bele, végül pedig az elmaradhatatlan jalapeno paprika teszi teljessé a képet. Nincs mit ragozni, valódi gasztronómia csoda, amit itt a srácok művelnek, csak ajánlani tudom mindenkinek a helyet!!!


 
Magyaros Hamburger @ Kubik, Orosháza

Ismét egy koncert után került tesztelésre a helyi kínálat és hát azért valljuk be, vidéken nem feltétlenül hemzsegnek az éjjel-nappal nyitva lévő, minőségi, vagy egyáltalán bármilyen kajáldák. Ezt viszont magabiztosan ajánlották, ami mellett egy egyébként kicsit prémiumabbnak kinéző hely már zárva volt. Elég gazdag a választék, én végül biztos ami biztos alapon egy jó magyaros (690.-) mellett döntöttem. A zsemle igen méretes és jófajta, a hús papírvékony, lényegében el is tűnik a buciban. A baconnek és a zsemlének is jót tett volna egy kis pirítás. Sajnálatos módon az erős = erős pista/piros arany jellegű cucc. Amúgy az összhatás nem rossz, az ecetes csemegeuborka külön nagyon jót tett az összképnek! Vidéki viszonylatban ebben az idősávban egy ilyen hely aranyat ér.


 
Bacon Burger @ Hamburger sarok, Tapolca

Egy tapolcai kirándulás alkalmával futottunk bele a helybe, ami ránézésre elég szimpatikusnak tűnt,a belső kialakítás is külön dicséretes. Persze nagy gourmet élményre nem számítottam, de végül sajnos sikerült az amúgy sem túl magas elvárásaimat is alulmúlni. Pedig az előkészületek során felszálló illatok elég jó előjelnek bizonyultak, de aztán sajnos már ránézésre is kissé gyötrelmesnek tűnt az egész. Amúgy a zsemle még nem is lett volna rossz, de szokás szerint némi pirítás jót tett volna neki, ahogy a baconnek is, ami valójában egy szelet tarja felvágott volt. A hús ilyen csibefasírt jellegű gyorsfagyasztott cucc, szóra sem érdemes. Ahogy maga az élmény se. 660 forint mondjuk nem volt egy óriási kiadás, de azért ennyiért már lehet tisztességesebb kajákat is találni, például kategórián belül is.


 

A Dohány utcában található lakókocsis hellyel már többször szemeztem korábban, aztán nemrégiben egy ismerősöm is felhívta rá a figyelmem, hogy nagyon jó itt a kaja. Nosza, egy kis esti mulatozás alkalmával hazafelé menet még útba is ejtettük. A kiírás sajnos iszonyatosan eklektikus, kissé nehéz eligazodni a dolgokon, plusz elég komoly fogalomzavart is tükröz, hiszen a burgerek pont alatt olyan ételek vannak kiírva mint pljeskavica, csevapcsicsi... A pljeskavica után zárójelbe ráadásul oda van írva hogy hamburger, ami teljes téboly. Elsőként South Burgert akartam enni, hiszen a legtöbb helyen igyekszem elsőként a névadó étket kipróbálni, de sajnos közölték velem, hogy az már nincs. Na, akkor marad a pljeskavica (990.-). Mikor már javában sült a hús akkor vettem észere az angol menüsor felett a Klasszik Burger kiírást, de hát ugye ekkor már késő volt... Na sebaj. Nem volt túlbonyolítva a dolog, de hát ezt nem is kell. A lepény jó kis ajvárral lett megkenve, amire jöhetett a hagyma, a paradicsom, majd az igen méretes hús. Tudom, ebben a cikkben ez a vesszőparipám, de a zsemlének jót tett volna a pirítás, mert így egy kicsit gumis állagú volt a dolog és nehéz volt úgy harapni az egészet, hogy ne csússzon ki kapásból minden. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a hús (borjú) valami egészen elképesztően finom volt, így végül az összhatás is pozitívnak volt mondható.

A visszatérésem nem váratott sokat magára, és ugyan egy napra rá délidőtájt (nyitás 11:00) szomorúan kellett továbbállnom, mivel alapanyag híján elmaradt a mustra, néhány nappal később vacsoraidőben érkeztem és újra próbálkoztam. Ugyan a hambihoz buci nem volt, úgy voltam vele, hogy többször már nincs kedve visszajönni, úgyhogy mondtam, hogy nem gond, jöjjön akkor lepényben a dolog. Túl nagy meglepetésként mondjuk nem ért, hogy lényegében egy az egyben ugyanazt az összeállítást kaptam azzal a különbséggel hogy itt nem volt se tejföl, se ajvár, viszont volt sajt. A hús továbbra is baromira el van találva, illetve most a pita is jobban ízlett, de azért 1190-ért nem ájultam el az összhatástól még így sem. Kár, hogy nem tudtam az eredeti zsömivel kóstolni, de azt hiszem, hogy így is elég alaposan ki lett vesézve a hely. Egyáltalán nem rossz, a hús tényleg nagyon ott van, de összességében nem beszélhetünk egy kiemelkedő helyről.



 
Hamburger @ Alagsor Söröző, Várpalota

A szóban forgó hely nem csak szimplán egy kocsma, hanem koncerthelység is egyben. Családias, barátságos hangulat, elképesztően olcsó árak, szuper barna sör a csapon és hát a szemem szinte rögtön megakadt a velős és hamburger kiírásokon. Az este előrehaladtával meg is éheztünk annak rendje és módja szerint és ugyan nagyon csábított egy jó velős pirítós is, de mivel az már elfogyott, így egyértelmű volt, hogy a hambit kell kipróbálni, ami valami egészen nevetséges 350 forintba került. Ennek megfelelően kicsit aggódtam is, de már maga az elkészítési idő hossza is bizakodásra adott okot, majd kézhez kapva az árut azonnal meg is nyugodtam. Értelemszerűen nem egy gourmet cucc volt, de igazából hibát se nagyon találtam benne. A zsemle a maga egyszerűségével teljesen rendben volt és ugyan persze gyorsfagyasztott husi volt benne, de a friss zöldségekkel és a ketchup/mustár/majonéz trióval együtt egy rendkívül kellemes egyveleget alkotott az egész. Egy igazi lelkiismeretes kocsmaburger volt ez, ráadásul eddigi burgerfogyasztó karrierem legalacsonyabb árú versenyzője, ami élményben így is nagyot vert sok többszörösen túlárazott vetélytársára.



Burger Mustra #1 [Magic Burger, Retro Amerika Étterem (Pécs), ...]
Burger Mustra #2 [Zöld Pardon, Kaja.hu, ...]
Burger Mustra #3 [Bodega, Burger House, Belfrit, ...]
Burger Mustra #4 [W35, Kandalló, Bajor Söröző] 
Burger Mustra #5 [Pig37, Burger House, Attaboy!, Roni]
Burger Mustra #6 [Véndiófa, Rendelő, Hamburger Bár, Speed] 
Burger Mustra #7 [Bubba's Water Grill, Fanni Büfé, Monkey's Cafe & Bar, Kandalló Kézműves Pub] 
Burger Mustra #8 [Kertem, BRGR, Nautilus Hajósbár]
Burger Mustra #9 [Sárospatak & Békéscsaba] 
Burger Mustra #10[Spíler, Rézangyal, Zing, Pizza Korzó - Szentendre]  
Burger Mustra #11 [Római-part I.]  
Burger Mustra #12 [Római-part II.]  
Burger Mustra #13 [Black Cab, McDonalds, Fat Cat]   
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése