2014. április 9., szerda

Itt jártam: Fiktív Pub

Ismét egy hétfői megbeszélés utáni ebéd, ismét egy új hely, legalábbis számomra. Mert hogy a többiek már meséltek róla, hogy a múltkor milyen mennyei volt a vöröslencse krémleves sült sajtgolyókkal. Több se kellett, irány a Fiktív Pub, a Horánszky/Krúdy sarkán, ami egyébként egy "angolos" helynek tűnt első ránézésre, ha másért nem is, hát amiatt, hogy Guinness sörük is van a csapon!



Érkezésünkkor nem volt túl nagy tömeg a helyen, viszont érezhetően elég nagy zavar volt a rendszerben. Több asztalon is még használt szalvéták, sőt mi több, otthagyott borravalók voltak. Mivel senki sem sietett fogadásunkra, így odaültünk az egyik ilyen "használt" asztalhoz. Kissé kínosan teltek a percek, miközben semmi sem történt... Majd egyszer csak egy hölgy lépett hozzánk, aki végül meghozta az étlapokat is. Áttanulmányozva a választékot, egész szimpatikus fogásokat is láttunk a kínálatban, ellenben a menüről nem találtunk semmilyen információt. Mivel eléggé siettünk volna, gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb, legegyszerűbb megoldás. A hölgy, akitől kaptuk az étlapokat, közben elment, mármint elhagyta az épületet, de végül a pult mögött tüsténkedő úriember tért vissza az asztalunkhoz és kérdésünkre el is mondta a menüt, amit igazából gondolkodás nélkül be is rendeltünk. Nem mértem az időt, de 20 percet szinte biztos hogy vártunk, ami megint csak elég fura volt, mivel semmi extrát nem kértünk, de végül nagy nehezen csak megérkezett a kukoricakrémleves. Mivel én tavaly már nagy sikerrel elkészítettem az igencsak remekbeszabott saját verziómat, így igen kritikusan álltam a dolog elé. Nem volt igazából rossz, de túlzottan jó sem. Kicsit olyan érzésem volt, mintha lencsekrémlevessel lett volna keverve, illetve kissé fojtós is volt az egész.

Ezután jött (ismét nem kevés várakozás után) a második fogás, ami mézes mustáros csirkemell volt. Hát igen, nem lett túl extravagáns egyik fogás sem, haha. Nehéz is lenne túl sokat írni erről, mivel semmi extra nem volt, ellenben pont olyan, mint amilyet bárki összedob gyorsan otthon. Persze nyilván nem lehet mindenhol fuxos ételekkel tele egy napi menü, de ez azért elég lehangoló volt, főleg a fent részletezett "kellemetlenségekkel" fűszerezve. Arról nem is beszélve, hogy az sem volt teljesen tiszta, hogy akkor most lesz még desszert is a végén, vagy mi fog történni... Ez utóbbi végül elmaradt, így a fizetés (890.-) után sietve távoztunk is, ezúttal nem túl veretes élményekkel gazdagodva. Amúgy meg érdekes, mert most hogy így ránéztem a hely facebook oldalára, egész különleges ételek is helyet kapnak azért a menüben általában. Na mindegy. Azért a fent ajánlott leves miatt lehet visszanézek majd még egyszer...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése