2013. július 2., kedd

Tepsis tarja krumplival II.

Alig egy hónapja, hogy bemutattam egyik legújabb, gyorsan és egyszerűen elkészíthető remekemet, a tepsis tarját, ami után nem sokkal újra elkészítettem a fogást, csak ezúttal egy kicsit felturbózott változatban. Persze radikális változások nem történtek, de annyira jó lett a végeredmény, hogy úgy éreztem, muszáj megosztanom az élményt, illetve a tapasztalatokat.


Ahogy legutóbb, most is egy jó gazdagon kizsírozott tepsi volt az alap, amire ezúttal parázskrumpli szeleteket halmoztam héjastul. Erre felkarikázott lilahagyma (két fej) került, majd jöhettek a hússzeletek, amiket most egy különleges kis fűszerkeverékkel dörzsöltem be. A fűszerkeverékem a következőkből állt: ételízesítő, őrölt szerecsendió, rozmaring, őrölt feketebors, fokhagymagranulátum. Bónuszként még 6 gerezd fokhagymát is elhelyeztem arányosan a tepsi különböző részein. Innentől pedig tökéletesen megegyezett minden a múltkori sütési technikával, miszerint először lefóliázva 180 fokon 80 percig sütöttem, féltávon megnéztem, hogy minden rendben van-e, majd a végén még 10-10 percig pirítottam fólia nélkül a húsok mindkét oldalát. 


A végeredmény már mondhatni szokás szerint mennyei lett, a krumpli és a hús is kellően puhára, omlósra főtt/sült, a lilahagyma és a fokhagyma is szutymákosra sikeredett, és valami fenséges ízvilágot adott az egészhez egy kis lecsós érzetet is keltve, tökéletes egyveleget alkotva a hússal és a krumplival! Azt hiszem sikerült egy szintet lépnem a tepsis tarja témakörben! ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése