2016. március 13., vasárnap

A nagy grillkolbász és hot dog mustra

Tagadhatatlan tény, hogy a grillkolbász most a legújabb nagy őrület gasztro fronton a fővárosban és az igazat megvallva hiába voltak felírva a listámra, de még egyik neves helyre se jutottam el korábban, pedig sokat hallottam, olvastam már a legtöbb ezen a vonalon mozgó egységről. A végső lökést a legutóbbi TV-s szereplésem adta meg, hiszen a műsor apropójaként az Arany János utcai metrómegállónál található lángosozó és a Töltő is bemutatásra került, én pedig elhatároztam, hogy belefogok egy igazi nagy, átfogó tesztkörútba! Ugye békéscsabai lévén én elég szigorú kolbászkritikus vagyok, de mivel teljesen felesleges egy grillkolbászt egy szinten kezelni egy házi csabai sülttel,  ebben az esetben elengedtem ezt a fajta összehasonlítgatást, és a kitűzött cél az volt, hogy lehetőleg sertés grillkolbász legyen valamilyen kiflibe töltve, így ne is keressetek klasszikus kolbászozót ebben az írásban. A grillkolbászok mellett végül két virslivel dolgozó egység is bekerült a szórásba, az egyiket már nagyon régóta ki akartam próbálni, a másik pedig egy régi kedvenc helyem, így úgy voltam bele, ennyi még belefér. Az írás a tesztek sorrendjében olvasható, nem minőségi sorrendben.

Első utam hova máshova vezethetett volna, mint napjaink egyik legfelkapottabb kolbászozójába, a Wesselényi utcában található Töltőbe, ami a legutóbbi TV-s interjúm egyik apropójaként is szolgált, így még a beszélgetés előtt el is néztem én is egy tesztre gyorsan. Viszonylag kis alapterületen működik a hely és elég komoly forgalom volt ottlétem alatt, így azért a várakozási idő könnyen megugorhat egy picit, de a pult mögött elég olajozottan folytak a munkálatok, pörgött rendesen a kétfős stáb. Rövid gondolkodást követően végül a paprikás chilis sertés kolbászos (1200.-) egyedre szavaztam, amin kívül még egyébként rozmaringos sertés, lime-os gyömbéres csirke és aszalt paradicsomos marha található az étlapon, valamint mindegyikhez másmilyen buci dukál. Az enyémnek hagymás kifli biztosította a keretet, a kolbászon kívül pedig lecsós szósz, kápia paprika, aszalt paradicsom és kumkvat alkotta az összeállítást. Ez utóbbi egyébként egy citrusféle neve és nekem ez lógott ki leginkább az összképből. Mert hogy egyébként a zsemle és a kolbász is rendben volt. A kolbász finoman pikáns, enyhén csípős ízvilága mellett nem volt teljesen száraz se, de persze nem kell egy klasszikus házikolbász szaftosságára sem számítani. Ehhez viszont nekem ez az édeskés/savanykás körítés annyira nem passzolt, de azért összességében egy korrekt élménnyel lettem gazdagabb, még ha a nagy katarzis el is maradt és az iszonyatos hype nálam nem lett maradéktalanul igazolva. Kíváncsi vagyok, vajon meddig tart ki ez a nagy felhajtás körülöttük, illetve hogy mivel tudják majd fenntartani a figyelmet a későbbiekben is, hogy érdekesek tudjanak megmaradni a piacon. Mindenesetre az látszik, hogy nem ülnek a babérjaikon, hiszen már debütált is a legújabb, nyulas összeállításuk. Ügyesek nagyon, ehhez nem férhet kétség!






A helyet ugye már nem hiszem, hogy bárkinek be kéne mutatni, régóta stabil pontjai a budapesti street food kínálatnak és időről időre mindig jelentkeznek valami újdonsággal. Eddig valahogy nem is figyeltem fel arra, hogy van hot dog is náluk, viszont kaptam egy baráti fülest, hogy ki kéne próbálnom, ha már úgyis sorra veszem a kolbászos műfajt. A házi kiflibe kétféle házi grillkolbász, wasabis majonéz, cheddarkrém, hagymalekvár, római saláta, pirított hagyma kerül, köretnek pedig a szokásos konfitált burgonya és jelen esetben egy megújult gyömbéres coleslaw saláta érkezik. Mindezért pedig 1590 forintot kell fizetnünk. Ez az összeállítás már első olvasatra is elég meggyőző, ahogy a látvány is igencsak bizalomgerjesztő. Nem hiszem, hogy nagyot hibázok ha azt mondom, hogy a kifli a classic hambi bucijára hajaz, nagyon jó, friss és puha. Már eleve a tény, hogy két kolbász kerül a kiflibe elég durva, de mindez mit se számítana, ha nem lenne finom. Márpedig ez nagyon finom, nem is kicsit. És itt tényleg azt éreztem, hogy ez nem holmi kolbásznak csúfolt valami, ez tényleg nagyon közel áll a klasszikus sültkolbászhoz, engem egyértelműen meg is győztek ezzel. A többi szereplőnek már tényleg csak az asszisztálás marad, hiszen a kolbászok uralják az egész összeállítást toronymagasan. A krumplival és a salátával pedig elég korrektül jól is lakhat az ember. Nagyon kellemes meglepetés volt!





HOT DOG COLD BEER (Zrínyi utca)
Már a tavaly nyári nyitása óta szemeztem ezzel az egységgel, aminek azóta már megnyílt a második üzlete is a Király utcában. Egy szimpatikus kis helyről beszélünk a Bazilika közvetlen közelében, a lokációhoz képest az 1000 forint alatti választék pedig mindenképp barátinak mondható. Szimpatikus, vidám és segítőkész kiszolgálásban volt részem, az ötféle dog közül pedig végül a mexikói mellett döntöttem. A kiflibe itt virsli kerül, csípős ketchup, pirított hagyma, paradicsom salsa, kukorica, jalapeno, chilis bab és cheddar kíséretében. Elég guszta az egész és ahhoz képest hogy igen méretes darab, elég hamar lecsúszott. A kifli iszonyatosan lágy, puha, igazi amcsi hot dog érzet. Nagyon jól harmonizálnak az összetevők, egy kerek egészet alkotva. 990 forintért ez bizony teljesen rendben van. Plusz tetszett az is, hogy egyáltalán nem akar ez a hot dog több lenni annál, mint ami. A vendégtérben található kézmosónak nagy hasznát vettem, hiszen ezt bizony nem nagyon lehet szépen enni és útközben sem nagyon ajánlott, haha. Levezetésként még megkóstoltam egy corn dogot is (690.-), ami szintén egy jópofa dolog. Összességében tehát pozitív csalódást okozott a hely, az egyetlen nagy bánatom a csapolt sörök átmeneti hiánya volt, pedig szívesen rámentem volna  a házi sörükre. Na majd legközelebb...




A következő állomás a Faszaládé lett volna, ami annak idején nagy csinnadrattával tört be a köztudatba, majd én már akkor is sejtettem, hogy valami nem lehet a legnagyobb rendben, amikor beköltöztek a Burger & Love egységébe, ahol pedig közölték most velem, hogy már jó ideje lehúzta a rólót a Faszaládé. Amint láthatjátok, hiába a hype, hiába a nagy street food őrület, azért egyáltalán nem olyan könnyű talpon maradni ám.

KOLBICE (Dohány utca)
Szinte hihetetlen, de én eddig a pontig még egyetlen egyszer sem próbáltam ki a Kolbice-t, pedig az alap üzleteiken kívül lényegében minden fesztiválon beléjük botlik az ember már manapság, így én is. Most viszont elérkezett a nagy nap, elérkezett a nagy beavatás ideje! Rögtön borzasztó erős és pozitív indítás alapozta meg a jó hangulatot, miszerint egy rendkívül beszédes és informatív emberrel kerültem szembe az egy fős személyzet képében. Nagyon olajozottan, miden részletre kitérve és nagyon szimpatikusan zajlott az igényfelmérés, aminek a végén a következő összeállítású rendelést sikerült leadnom: len és szezám magos tölcsér, 3 bajor és 3 magyaros sertés grillkolbász, sajtszósz, pirított hagyma, bacon és káposzta. Ez amúgy az All In gyűjtőnéven fut és kolbászok tekintetében ez a középső csomag volt, ami 1390 forintba kerül. Egyébként 4 és 8 kolbászos verziók, még 2 fajta tölcsér, valamint marha és kacsa kolbász is szerepel az étlapon. A kolbászok természetesen frissen sülnek, míg a tölcsér is bekerül egy sütőbe néhány percre. Nincs kisajnálva egyetlen összetevő sem, elég emberesen meg lett tömve ez a kis tölcsér. Nagyon jópofa egyedi tálcán kerül kiadásra végül az elkészült mű, bár én végül inkább elvitelre kértem. A felhőtlen falatozásnak egyedül az a kis fa pálcika szab határt, amivel kb. lehetetlen értelmesen elfogyasztani a kolbice-t. Leginkább kézzel-lábbal, egész arcot összekenve sikerült véghezvinnem a feladatot és ahhoz képest, hogy volt bennem előzetesen némi félsz, végül itt is a teljesen korrekt szóval tudnám jellemezni az élményt. A magyaros kolbász nálam jobban működött, de a bajorban is volt valami plusz, így felesbe tényleg jó, izgalmas volt az egész. Azért majd egy kobu burgerre még mindenképp vissza fogok térni a közeljövőben...




BudDog
Szintén rajta volt már a listámon egy ideje, így értelemszerűen nem kerülhette el sorsát. Igaz, előzetesen nem volt túl könnyű kitalálni, hogy hol is érdemes keresni, a Ráday utcában található Rombusz teraszon, vagy a Lágymányosi híd közelében, a Lechner Ede fasoron. Végül az utóbbi mellett döntöttem ösztöneimre hallgatva, és tádám, be is jött! A kocsiban egy rendkívül segítőkész, vidám és kedves hölgy fogadott, akitől meg is tudtam gyorsan, hogy alapból hétköznap vannak itt s hétvégén a Rádayban, úgyhogy mondhatni nagy szerencsénk volt, hogy most mégis itt állt a kocsi. Némi segítséget kérve végül a Costa (1190.-) és Winter (1290.-) kettőse lett a befutó, előbbi esetében paprikás kolbászra cserélve a bajort. Ez egy határozottan jó döntésnek bizonyult és nagyon jól teljesített maga az egész összeállítás. A kifli magasan a legerősebb pontja az egésznek, az egyik legjobb ebben a műfajban. A kolbász szintén nagyon jól működött. A padlizsánkrém viszont túlzottan naturalista volt, egy sokkal karakteresebb ízvilággal nagyobbat ütne az egész és valahogy a füstöltpaprikás aoioli se adta meg azt a pluszt, amire esetlegesen hivatott volna. Ettől eltekintve erősen pozitív meglepetés volt az egész. A másodikként érkező Winter igencsak izgalmasan hangzott és borzasztó dögösen is nézett ki. Szépen enni konkrétan lehetetlenség, de ez legyen a legnagyobb baj. A kolbászt ebben az esetben nem éreztem annyira erősnek, viszont az áfonyás hagymalekvár talán túlzottan is uralta az egész ízvilágot és a brie sajt is jobban működne, ha mondjuk kapna némi olvasztást. Én nagy édesburgonyarajongó vagyok, de a már amúgyis eléggé édes összképet tényleg egy kicsit túltolta így, bár én így is örömmel csipegettem a kihulló darabkákat. Az első választás mindenképp jobbnak bizonyult, de összességében így is egy nagyon jó élménnyel gazdagodtam. Egyébként vannak napi levesek is, és elvileg spéci ajánlatként kéne lennie philly chese steak-es hot dognak is, de az sajna most nem volt. Szerintem biztos vissza fogok még térni, főleg, hogy elég sűrűn járok erre.







Eme összeállítás legfiatalabb szereplőjéről van szó, ami egyébként egy katalán franchise első hazai üzlete, és az év elején nyitott a Múzeum körúton. Jól látható, hogy még nagyon az elején járnak az útnak, hiszen a külső és belső designon is bizony még van mit dolgozni, én például elsőnek simán elsétáltam mellette, észre se vettem. A koncepció egyébként borzasztó szimpatikus, egy böszme nagy gépezetnek köszönhetően faszénen történik a grillezés! IGEN! Egyelőre a menülap is elég fapados, egy csirkés verzión kívül klasszik, gombás, kecskesajtos és kéksajtos verziók közül lehet választani, ezek mind sertéskolbásszal érkeznek. Én egy kéksajtosra mentem rá, csípős szósszal és pirított hagymával. Maga az összeállítás erősen minimalista, ez persze nem feltétlenül baj, hiszen sok esetben a kevesebb több. A bagett tömény zsenialitás, egészen elképesztően friss, a lehető legtökéletesebb keretet biztosítja az egyébként elég méretes kolbásznak. A kolbászból amúgy egy kis füstösségen kívül sokat nem éreztem ki, hiszen a rendkívül erős ízvilágú kéksajt uralta az összképet, de a csípős szósz is határozottan megjelent az ízvilágban. Az 1390 forintos ár minden bizonnyal a faszenes grillezésnek szól, kíváncsian várom, hogy hova tudnak majd idővel fejlődni, mert maga a koncepció egyébként ígéretes.



BURGER HOUSE (Óbuda)
Azt már szerintem minden régebbi olvasóm jól tudja, hogy a BH az egyik stabil kedvencem a fővárosi kínálatban, egy évvel ezelőtt pedig már kóstoltam is a hot dogjukat. Időközben a dolog leredukálódott az óbudai egységre, ahol ezúttal egy grillkolbászos összeállításra neveztem be. Ránézésre és első harapásra is korrekt a dolog, a kifli friss, puha, nem túl tömör, jól csúszik. A kolbász egyértelműen a legerősebb pontja a műnek, jobban közelít az igazi sültkolbász felé, akárcsak a W35 kolbija. Kellemesen csípős, pikáns. A kígyóuborka jelenlétét nem igazán tudtam mire vélni, teljesen szükségtelen szereplő, ezen kívül még kellemes dinsztelt hagyma, valamint cheddar sajt kapott helyet a kifliben, ketchup/mustár kombóval megfejelve az egészet. Nincs tehát túlbonyolítva, ami nem is baj, viszont így nem igazán estem hasra se tőle, pedig már csak az egészen kiváló kolbász miatt is sokkal többet ki lehetne hozni a témából, mert jelen állapotában viszont, még ha a 890 forintos ár barátinak is mondható, de nem beszélhetünk egy kihagyhatatlan ügyről.


ATTABOY
Az Attaboy szintén a legnagyobb kedvenceim között található, ha fővárosi burgerezőről beszélünk és egy évvel ezelőtt náluk is próbáltam már a hot dogot. Itt ezen a fronton nem változott a kínálat, kíváncsi is voltam, vajon merre mozdult a minőségi mutató, hiszen anno nem lettem maradéktalanul meggyőzve. Most egy Shep Dog-ra mentem rá, aminél a kiflibe a frankfurti virslin kívül pirított savanyú káposzta és füstölt tarja ragu, pirított hagyma, jégsaláta, mustár kerül alapértelmezés szerint. Már ránézésre is jól látszik, hogy bizony elég rendesen módosult az összeállítás az egy évvel ezelőttihez képest. Első pillantásra egyértelmű, hogy teljesen feleslegesen szórtak ennyi pirított hagymát rá, hiszen konkrétan képtelenség enni úgy, hogy a 3/4-e ne a tálcán landoljon. Az új kifli elsőre még szimpatikusnak tűnt, de minden egyes falattal egyre nagyobbá vált a küzdelem, hiszen iszonyatosan tömör és sok az egész. Nekem ez egy teljes kiőrlésű kiflinek tűnik, de szerintem nem igazán passzol ide, ráadásul elég nagy részét magában kellett ennem, ami mellé tény, hogy jól csúszik a sör, de ez így sajnos nem volt jó. Pedig a káposzta például kifejezetten jól működött, de kábé ez az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani a műről. Ok, a 780 forintos ár még így is baráti, a 15% kedvezményről nem is beszélve Burger Card felmutatása esetén, de ez a hot dog sajna még így sem egy szívesen ajánlható dolog. 





BLACK CAB BURGER (Rákóczi út)
Korábban már mindkét üzletét leteszteltem a Black Cabnek, és ugyan kezdeti csalódottságomon sikerült enyhíteni a második burgerezés alkalmával, de elkötelezett fanatikus még így sem lettem. Hot dog választékukkal nem igazán voltam képben, de elég alapos kutatómunkát végeztem e cikk miatt, és mivel a sima virslis verzión (500.-) kívül lehet fehér grillkolbászosat is kérni, úgy voltam vele, mindenképp megér egy próbát. Az Urániánál található egységet választottam, a várakozási időt pedig ismét egy jó kis London Pride sörrel ütöttem el. Az elkészült mű határozottan szimpatikusan nézett ki, viszont arra a borzasztó kellemes ízorgiára nem voltam felkészülve, ami az első falattól az utolsóig kitartott. A kifli a könnyedebb fajtából való, és egy nagyon korrekt pirítást is kapott, ami tovább emelte az élményt. Az abszolút király viszont a grillkolbász, ami kapott egy olyan komoly zöldfűszer sokkot, hogy az tényleg az egyik legdögösebb hot doggá tette, amit valaha kóstoltam. A mustár, majonéz, BBQ szósz és ketchup négyese annyira jól működött együtt, hogy az megint csak példaértékűnek számít, a pirított hagymából pedig pont annyi került szórásra, amennyi kell. A 700 forintos ár eléggé baráti, és ugyan előzetesen nem voltak túl nagy elvárásaim, de végül nagyon durván meggyőzött a dolog és tényleg bátran ajánlom bárkinek!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése