2016. március 15., kedd

A Bamba Marha márciusi ajánlata: Zuzu Burger

A januári spéci ajánlat, a Sloppy Joe nagy kedvencem volt, ami után a fánkos őrület, a Luther Burger sajnos kimaradt februárban, pedig tényleg kíváncsi lettem volna rá. Most pedig itt a március, közeledik a Húsvét, így aztán adta magát, hogy egy ehhez illő havi specialitással rukkoljon elő a Bamba Marha, nekem pedig ezúttal sikerült időt szakítanom egy kis kitérőre az Andrássy úton, hogy megkóstoljam mit is tud ez a Zuzu névre keresztelt összeállítás.


Az újdonságok között szerepelt az étlapon egy új köret is, a poutine, ami annyit jelent, hogy a sültkrumpli gravy-vel van nyakon öntve és cheddar sajttal megszórva, erre természetesen azonnal rá kellett repülnöm, nem is merülhetett fel más köretként. Tesztpartnerem ezúttal is Marci volt a Mit Ettem Ma oldalról, úgy néz ki, ez most már hagyomány, hogy együtt eszünk a Bambában, haha. Mivel elég durván jó idő volt, így a benti tömeg elől a kinti könyöklő asztalokhoz "menekültünk".

Elsőként a krumplira mentem rá, ami nagyon dögösen nézett ki. Ugye a gravy-t legegyszerűbben barna mártásként lehetne átültetni magyarba és a nyúlós cheddar sajttal együtt valami egészen elképesztő élményt adott az egész. A fűszerezés igencsak szélsőséges, nagyon erőteljes, rendkívül sós, ami mondjuk nekem bejött. Gyerekkorom első chips-es élményei ugrottak be, egész konkrétan a Chio Big Pep típusú terméke, szóval a kellemes nosztalgia faktor is megvolt. Ez a kis adag egyébként 490 forintért kérhető és még akár önállóan is megállja a helyét.


A burger is nagyon jól festett, a mézes-céklás majonéz ugye egyértelműen zászlósvivője volt a látványnak, egyedül a kilógó hínárcsíkokat furcsálltam elsőre. A szokásos buci + húspogácsa kombón kívül egyébként még grillezett kápia paprika, camembert sajt, sült kötözött sonka és grillezett újhagyma alkotta ezt a burgert. Az első harapás hozza a szokásos Bamba színvonalat, a zsemle szuper, és ugyan a múltkorihoz képest a hús átsütése egy kicsit most meg lett tolva, de ez még így is nagyon jó, szaftos maradt, és ízvilágra még mindig 10/10, bátran állítom, hogy a legjobb húsok között van. Viszont az a nagy helyzet, hogy ezzel ki is emeltem minden kiemelhetőt. Ami ugye egy picit szomorú egy spéci ajánlatnál. A sonka teljesen elbújt, körülbelül a burger felénél jutott eszembe, hogy hééé, itt kéne lennie még valaminek. Kicsit vékonyra sikerült a szelet, de jóindulatú leszek és azt mondom, hogy biztos tett hozzá az összélményhez! Leginkább az újhagymával nem tudtam mit kezdeni, mivel lényegében egy harapással kihúztam az egészet és nem adott akkora pluszt az összeállításhoz. A camembert hozta az ilyenkor megszokott kötelezőt, a kápia paprika pedig a tavaszias vonalat erősítette, a szósz pedig inkább csak látványban hozta a pluszt.



Jó volt ez, csak míg mondjuk a januári ajánlatnál hidegvizes borogatással kellett nyugtatnom magam, addig itt most nem sikerült kizökkenteni a nyugalmamból. A krumpliért viszont ezúton is jár a virtuális pacsi, és remélem, hogy legközelebb tényleg sikerül valami nagyon ütős spéci ajánlattal előrukkolni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése