2016. május 9., hétfő

Megújult a Csabi Konyhája!

Drága Hölgyek és Urak!
Elérkezett a változás ideje! Három és fél évvel a blog indulása után egy igen komoly változáson esett át a Csabi Konyhája blog! Ezentúl a blog.hu biztosítja a hátteret az oldalnak, és szerencsére elég zökkenőmentesen sikerült a régi cikkeket is átmenteni az új oldalra, így továbbra is mindent egy helyen lehet megtalálni, csak egy sokkal letisztultabb, átláthatóbb formában. Köszönöm az eddigi és a jövőbeli figyelmet és támogatást mindenkinek! Puszi & Pacsi!
Csabi

2016. április 7., csütörtök

Burger Mustra #92 - K-208 Kézműves Burger Műhely, Budapest

A K-208-at egyszer már megpróbáltam letesztelni, de akkor vasárnap lévén zárva találtam. Időközben egy burger fanatikus barátom is mesélt a helyről, hogy régen egy eléggé távoli címen működött a hely és még onnan ismeri őket és hogy milyen jók az élményei, így aztán tudatosan előrébb vettem a sorban, hogy én is megbizonyosodhassak arról, hogyan is muzsikálnak itt a burgerek!

2016. április 4., hétfő

Burger Mustra #91 - Zing, Budapest (Király u.)

Első Zing élményem finoman fogalmazva is igen negatív volt anno 2014-ben a Budapest Parkban. Akkor meg is fogadtam, hogy majd rendes körülmények között is adok egy második esélyt nekik, de az igencsak rossz első benyomás hatására nem siettem el a dolgot. Időközben nyílt egy új, fix egységük is a Király utcában, úgyhogy adta magát a dolog, hogy utánajárjak, van-e alapja a körülöttük lévő folyamatos hype-nak, illetve hogy hol tart 2016-ban a Zing!

2016. március 31., csütörtök

Burger Mustra #90 - Burger & Love, Budapest

A Burger & Love egy nagyon pozitív első benyomást tett rám a tavalyi Hamburger Day-en, ahol egyből nagy favorittá váltak és mindenképp le akartam csekkolni őket normál körülmények között is, amire az eredetileg tervezettnél ugyan jóval többet kellett várni, de végre sikerült útba ejtenem az Október 6. utcát nemrégiben.

2016. március 29., kedd

Rakott medvehagyma

A legutóbbi medvehagymás spagetti sikerén felbuzdulva gyorsan bele is vetettem magam a folytatásba! Maradt az egyszerű de nagyszerű vonal, ezúttal a rakott ételek világába vontam be ezt a csodás alapanyagot.

2016. március 26., szombat

Burger Mustra #89 - Ahoj CSEHó Food, Budapest

Pár hónappal ezelőtt figyeltem fel erre a Wesselényi utca körúthoz közeli részén található helyre, ahol akkor még egy táblára krétával volt kiírva, hogy cseh söröző és még hamburger is kapható! Időközben kapott egy pofásabb reklámtáblát is az Ahoj CSEHó, és nekem is sikerült egy látogatást beiktatnom, miközben a leghalványabb elképzelésem se volt, hogy mire számítsak, de a Cech In-ben tett látogatásom óta tudom jól, hogy bármikor érhetnek rendkívül kellemes meglepetések.

2016. március 24., csütörtök

Burger Mustra #88 - Pesti Burger és Bár, Budapest

Lassan, de biztosan fogynak a listámról a régi elmaradások/kiszemeltek, hiszen elég tudatosan próbálom útba ejteni azokat a burgerezőket, amik eddig valamilyen okból kimaradtak, viszont már régóta szemezek velük. Ilyen a Pesti Burger is, amiről nem csak sok jót olvastam, de több ismerősöm is ajánlotta már, hogy mindenképp ki kell próbálnom, ráadásul alig van olyan toplista, amire ne férne fel, úgyhogy hatványozottan nagy izgalommal és elvárásokkal indultam útnak!

2016. március 22., kedd

Medvehagymás spagetti

Ismét itt a medvehagyma szezonja, én pedig úgy voltam vele, hogy itt az ideje újra próbálkozni. Tavaly a krémlevesnél megakadt a történet, de most nem kizárt, hogy több étellel is próbálkozok majd. Ahogy anno a levesnél, úgy most itt is maradt az egyszerűség elve, azt viszont már itt az elején elárulhatom, hogy a végeredmény viszont meghozta azt a bizonyos pluszt, amire mindig vágytam a medvehagymával kapcsolatban.

2016. március 20., vasárnap

Burger Mustra #87 - Bölcső Bar & Food, Budapest

A Móricz Zsigmond körtér közelében található Bölcső szintén egy régi kiszemelt volt már és elég sok toplista állandó szereplője, szóval előzetesen elég magasra lett helyezve az a bizonyos léc. Előzetes informálódásomnak köszönhetően tudtam jól, hogy a remekbe szabott burgerek mellett bizony igen széles kézműves sörválaszték is van náluk, szóval nagyon jó előjelekkel vágtam neki Újbudának.

2016. március 18., péntek

Kolbászos pite

Első pitém egy kelbimbós pite volt néhány hónappal ezelőtt és olyan jól sikerült, hogy megfogadtam, ennek bizony nem lehet itt még vége, hiszen lényegében a variációk száma végtelen. Nemrégiben vettem is egy rendes tortaformát (27x27x3.6cm), úgyhogy itt volt az ideje, hogy felavassam!

2016. március 15., kedd

A Bamba Marha márciusi ajánlata: Zuzu Burger

A januári spéci ajánlat, a Sloppy Joe nagy kedvencem volt, ami után a fánkos őrület, a Luther Burger sajnos kimaradt februárban, pedig tényleg kíváncsi lettem volna rá. Most pedig itt a március, közeledik a Húsvét, így aztán adta magát, hogy egy ehhez illő havi specialitással rukkoljon elő a Bamba Marha, nekem pedig ezúttal sikerült időt szakítanom egy kis kitérőre az Andrássy úton, hogy megkóstoljam mit is tud ez a Zuzu névre keresztelt összeállítás.

2016. március 13., vasárnap

A nagy grillkolbász és hot dog mustra

Tagadhatatlan tény, hogy a grillkolbász most a legújabb nagy őrület gasztro fronton a fővárosban és az igazat megvallva hiába voltak felírva a listámra, de még egyik neves helyre se jutottam el korábban, pedig sokat hallottam, olvastam már a legtöbb ezen a vonalon mozgó egységről. A végső lökést a legutóbbi TV-s szereplésem adta meg, hiszen a műsor apropójaként az Arany János utcai metrómegállónál található lángosozó és a Töltő is bemutatásra került, én pedig elhatároztam, hogy belefogok egy igazi nagy, átfogó tesztkörútba! Ugye békéscsabai lévén én elég szigorú kolbászkritikus vagyok, de mivel teljesen felesleges egy grillkolbászt egy szinten kezelni egy házi csabai sülttel,  ebben az esetben elengedtem ezt a fajta összehasonlítgatást, és a kitűzött cél az volt, hogy lehetőleg sertés grillkolbász legyen valamilyen kiflibe töltve, így ne is keressetek klasszikus kolbászozót ebben az írásban. A grillkolbászok mellett végül két virslivel dolgozó egység is bekerült a szórásba, az egyiket már nagyon régóta ki akartam próbálni, a másik pedig egy régi kedvenc helyem, így úgy voltam bele, ennyi még belefér. Az írás a tesztek sorrendjében olvasható, nem minőségi sorrendben.

2016. március 11., péntek

Burger Mustra #86 - Epic Burger, Budapest

A Corvin sétányon található Epic Burger tavaly nyáron kezdte meg működését, én pedig épp eleget hallottam, olvastam már róluk ahhoz, hogy előrevegyem a sorban és leteszteljem végre magam is a helyet. Arról nem is beszélve, hogy önmagát a "Budapest legjobb hamburgere" címkével ellátni azért nem kis magabiztosságra vall...

2016. március 9., szerda

Tojásos-juhtúrós tészta

Folytatom tovább a hogyan dobjuk fel a már unalomig ismert ételeket című sorozatot, hiszen ismét egy mondhatni igen egyszerű, de mégis nagyszerű recept, a túrós tészta egy kicsit továbbfejlesztett változata került terítékre. A végeredmény pedig nem csak nagyon finom, de rendkívül laktató is lett. Ha unod a sima túrós tésztát, akkor ezt mindenképp ki kell próbálnod!

2016. március 7., hétfő

Burger Mustra #85 - Buddies Burger, Budapest

A Kálvin tér közelében, a Kecskeméti és Magyar utca találkozásánál található Buddies szintén a listámon figyelt már egy ideje és többször, több helyen is belefutottam a névbe korábban, legyen az egy róluk szóló cikk, vagy valamilyen reklám. Egy vasárnapi könnyű ebéd apropóján tértem be kis egységükbe, ami leginkább egy klasszik büfére hasonlít. A belső design mondhatni elég minimalista, talán egy picit lehetne még dolgozni rajta, de igazság szerint ez legyen a legnagyobb gond, úgy voltam vele...

2016. március 4., péntek

Burger Mustra #84 - HamBika-BurgerPoint, Budapest

Az Óbudán, a Raktár utcai buszmegálló közelében található HamBika-BurgerPoint-tal már körülbelül a két évvel ezelőtti nyitás óta folyamatosan szemeztem. Mondjuk én ritkábban járok busszal ezen a vonalon, inkább HÉVezni szoktam, amikor meg busszal voltam, akkor vagy zárva voltak, vagy éppen nekem nem volt alkalmas a dolog. Viszont már tényleg nagyon kíváncsi voltam, mivel se ismerőstől nem hallottam még semmit, se kritikát nem olvastam még sehol, szóval el is határoztam, hogy egy jó kis szombat esti buli előtt itt fogok megágyazni a gyomornak!

2016. március 2., szerda

Zöldborsókrémleves

Szép lassan már az összes létező zöldségből csináltam krémlevest, de azért még persze van néhány versenyző a listámon, ilyen volt például a zöldborsó is. Rögtön az elején le is lövöm a poént, hogy szerintem ennek a cikknek a megírása több időt fog igénybe venni, mint a leves elkészítése, hiszen ez már tényleg a pofátlanság netovábbja, ami az egyszerűséget és a gyorsaságot illeti, haha.

2016. február 29., hétfő

Burger Mustra #83 - Nyugi, Budapest

A XIII. kerületben, a Róbert Károly krt. és Lehel utca kereszteződéséhez közel található Nyugi nevével már többször is összefutottam korábban és egy jó ideje rajta szerepelt már a letesztelendő helyek listáján. Előzetesen volt bennem némi félsz, mivel egy röpke pillantást vetve a facebook-os értékeléseikre, nagyon sok negatív véleménybe futottam bele, ráadásul a többségük megegyezett abban, hogy régen ugyan jó volt, de az utóbbi időben nagyot zuhant a színvonal. Ezzel talán némiképp összefüggésben a legfrissebb poszt már arról szólt, hogy kissé kipofozva a helyet, új vezetéssel nyílt újra a Nyugi, aminek a másnapján sikerült egy tesztelést megejtenem!

2016. február 27., szombat

Krumplis tészta egy kicsit másképp

A krumplis tészta gyerekkori kedvenc nálam. Persze ezt a végtelenül egyszerű fogást is nagyon sokféleképpen el lehet készíteni, nekem is van egy spéci saját receptem, de ezúttal egy kissé extrém módját választottam a megvalósításnak.

2016. február 25., csütörtök

Burger Mustra #82 - Chili's Burger, Budapest

A Chili's Burger a Kálvin térnél, a Vámház körúton található, de eredetileg egy győri egységről beszélünk, aminek tavaly ősszel nyílt meg a fővárosi üzlete. Előzetesen lecsekkoltam a facebook oldalukat is, amiből kiderült, hogy a hamburgerek mellett a gyros is a fő profilba tartozik. Az étlapot böngészve pedig az eredeti elképzelés a hely névadó burgere volt baconnel és sajttal megspékelve...

2016. február 24., szerda

Kéksajtos zellerszár krémleves

Nem is olyan régen, amikor életem első szárzeller krémlevesét készítettem, említettem, hogy bizony ennek egész biztosan lesz folytatása. Nos, el is érkezett az idő és néhány kisebb csavarral megbolondítva egy teljesen más ízvilágú leveske született!

2016. február 23., kedd

Burger Mustra #81 - Burek Látványpékség és Gyorsétterem, Békéscsaba

Eredetileg nem ide készültem tesztelni, de mivel a kiszemelt hely zártkörű esemény miatt zárva volt, mentő ötletként gondoltam kipróbálom, hogy itt mi a helyzet burger fronton. Igazság szerint a kultikus Borozó mellett található Burek pékség legjobb tudomásom szerint az utóbbi pár évben hozta be a kínálatába a hamburgert, de korábban amúgy én baromi sokat jártam ide a jobbnál jobb burekekért.

2016. február 20., szombat

Rántotta álom

Rántotta készítésre adtam a fejemet egy iszonyatosan pörgős napon, amikor alig maradt időm főzésre, de szerencsére minden adott volt a végül minden létező várakozásomat felülmúló végeredményhez. Már előzetesen is úgy fogtam hozzá, hogy semmiképp sem egy szimpla rántotta lesz, de ilyen brutális végeredményre még én magam se számítottam...

2016. február 18., csütörtök

Szalontüdő @ Gyógygödör Borozó & Étterem, Sopron

Szalontüdő. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, ez talán egy még inkább megosztó étel, mint a pacal. Nekem korábban még sosem volt hozzá szerencsém, de egy fergeteges magyar rövidfilm annak idején nem csak remekül szórakoztatott, de iszonyatosan kedvet is hozott ahhoz, hogy egyszer én magam is megkóstoljam. Mondjuk túl sok étlapon eddig nem találkoztam vele, ezért aztán különösen megörültem neki, amikor legutóbbi soproni látogatásom alkalmával kaptam egy tuti tippet, miszerint a Fő téren található Gyógygödörben isteni szalontüdőt lehet kapni!

2016. február 16., kedd

Zellerszár krémleves

Régen csináltam már krémlevest, az utóbbi időben meg amúgyis teljesen rákattantam a zellerszárra, úgyhogy adta magát, hogy miből készítsek egy jó kis levest a legközelebbi adandó alkalommal. Ezúttal egyáltalán nem bonyolítottam túl a dolgokat, a lehető legegyszerűbb módját választottam a főzésnek.

2016. február 13., szombat

IX. Budapesti Mangalica Fesztivál 2016

Egy hétvégén került megrendezésre a Halfesztivál és a Mangalica Fesztivál is és nekem időszűke miatt választanom kellett, melyikre látogatok el. Előbbit ugyan a kezdetektől fogva figyelemmel kísértem, de az idei kissé indokolatlannak tűnő 2000 forintos belépő és a tavalyi csalódás is arra ösztönzött, hogy a malacos esemény mellett döntsek inkább. Ráadásul Mangalica Fesztiválon mindössze egyszer voltam eddig, két évvel ezelőtt...

2016. február 12., péntek

Burger Mustra #80 - Barney's American Diner, Sopron

A Barney's-ra egy soproni jóbarátom hívta fel a figyelmemet nemrégiben, úgyhogy gyorsan fel is vettem a listámra akkor, a napokban pedig már egy tesztre is sikerült sort kerítenem. Érdekességképp még megjegyezném, hogy amúgy a helynek van egy győri megfelelője is. Ha a nevéből amúgy nem lenne teljesen egyértelmű, egy ízig-vérig amcsi típusú egységről beszélünk, amit a belső kialakítás remekül megtámogat.

2016. február 10., szerda

Sütőben sült rakott hamburger

A blog rendszeres olvasói már nagyon jól tudják, hogy mekkora rakott tészta rajongó vagyok, aminek köszönhetően időről időre mindig jelentkezek valami fincsi újdonsággal, valami jó kis csavarral, különlegességgel megbolondított variációval. Most viszont úgy érzem elérkezett az idő, hogy kijelentsem, csúcsra értem a témában az alábbi recepttel!

2016. február 6., szombat

Töltött Hold Gasztrovíkend @ Belvárosi Piac

Az igazat megvallva én magam is meglepődtem, hogy csak az utolsó pillanatban értesültem erről a fesztiválról, mivel azért eléggé képben szoktam lenni az ilyesmivel, illetve folyamatosan figyelem, hogy mikor hol van valami komolyabb megmozdulás, amire érdemes lehet kilátogatni... Na de még így is pont időben, a gasztrovíkend nyitónapján, pénteken tudomást szereztem a dologról, így nem is lehetett kérdéses, hogy ellátogattam a Belvárosi Piachoz, azaz a Hold utcai piachoz, ahol az egyébként is megtalálható egységeken kívül vidéki részvevők, különböző kis manufaktúrák is képviseltették magukat, akiket egyébként nem lehet alapértelmezés szerint itt megtalálni.

2016. február 4., csütörtök

Burger Mustra #79 - Tuning Bar & Burger, Budapest

A Tuning látogatása előtt már elég magasra lett helyezve az a bizonyos léc, hiszen a 2015-ös Hamburger Day-en a Legjobb Hamburger díját hozták el, illetve azóta egyre több toplistás cikkben is találkozni lehetett a nevükkel és egy röpke pillantást vetve a honlapukra is rögtön nagyon profi benyomást kelt az egész hely. Így aztán elég komoly elvárásokkal és egy borzasztó erős gasztro élményben bízva vártam az első találkozást.

2016. február 1., hétfő

Mustáros-currys-gombás tarja

Tepsis tarjáról korábban három ízben is értekeztem, úgy éreztem, itt az ideje valami újba vágni a fejszét. A tarja egyébként egy nagyon hálás húsféle, nálam is örök favorit, az viszont biztos, hogy nem sűrűn alkalmazzák kockázott húsként. Na ez a recept a ritka kivételek egyike, a végeredmény pedig önmagáért beszél!

2016. január 30., szombat

A W35 szezonális ajánlata: Manga Burger

Manapság már nem nehéz minőségi, finom és/vagy különleges hamburgereket találni idehaza, az már sokkal inkább egy komolyabb kérdés, hogy az iszonyatosan túltelített piacon hova is menjen az éhes emberfia. A tájékozódásban, döntésben sokat segíthetnek a különböző blogok vagy éppen a szájhagyomány, a különböző ajánlások például. Újabb és újabb burgerezők nyílnak, bezárnak, azt viszont már a nagy öregek is felismerték, hogy bizony váltani, színesíteni kell a fennmaradáshoz. Van, aki szélesíti a választékot és mondjuk a burgereken kívül egyre több mindennel áll a vendégek rendelkezésére, vagy éppen az egyik leginkább népszerű trend mostanában a különböző szezonális ajánlatok. A legutóbb épp a Bamba Marhában voltam egy januári igencsak remekbeszabott összeállítást tesztelni, most pedig egy igazi régi motoros, a W35 legújabb gyermeke, a mangalica húspogácsával támadó Manga Burger került górcső alá!

2016. január 26., kedd

Burger Mustra #78 - Droszt Büfé, Budapest

Ezúttal ismét a BurgerCard oldaláról csemegéztem és egy a Rákóczi tér közelében lévő helyet kerestem. E kritériumnak nem igazán felelhetne meg jobban a Droszt Büfé, ami konkrétan a Rákóczi téri piac mellett található a Dér Miksa utcában. Az épp kitörő nagy hóvihar közepette vetettem be magam az egységükbe.

2016. január 23., szombat

Gyömbéres, darált húsos rakott tészta

Jelen recepttel is a tészta ill. rakott ételek irányában táplált rajongásomnak hódolok újfent. Igazából ezt egy kissé újraértelmezett bolognai tésztának is nevezhetjük, de egy biztos, mindenképp érdemes kipróbálni!

2016. január 20., szerda

Burger Mustra #77 - Cech In, Budapest (Lónyay u.)

Egy jó barátomnak köszönhetem, hogy néhány évvel ezelőtt megismerkedtem a Bazilika közelében, a Lázár utcában található Chech In sörözővel. A hely elég kicsi, viszont roppant szimpatikus. Mi mindig csak úgy beestünk és üres asztal sose volt, így álldogálva szürcsölgettük a finomabbnál finomabb söröket, az pedig mindig is be volt tervezve, hogy majd egyszer rendes foglalással is visszatérek. Közben a 2014-es és a tavalyi Hamburger Day-en is előszeretettel választottam az ő standjukat két hambi között, 2016-ban pedig végre elérkezett az idő, és előzetes utánaolvasásnak köszönhetően szembesültem először is a ténnyel, hogy bizony van egy másik egységük is a Fővám tér közelében, illetve hogy ott hamburger is kapható! Értelemszerűen már foglaltam is az asztalt azonnal...

2016. január 18., hétfő

Sütőben sült tojásos-virslis sajtos tészta

Ugye a különböző sajtos tészta variánsokról már sokszor írtam korábban, illetve én magam is előszeretettel veszek elő időnként egy régi, már jól bevált receptet, vagy éppen ismételten valami újításba fogok bele. A mostani alkalommal különös fontosságú volt a gyorsaság, mivel nagyon időszűkében voltam...

2016. január 16., szombat

Burger Mustra #76 - Raklap Bár Burger, Budapest

A nagykörút kellős közepén, a Király utcai villamosmegállónál található Raklap Bárral már elég régóta szemezgettem, lényegében napi szinten többször is eljárok mellette és már tényleg kíváncsi voltam, vajon mit nyújt a hely. Volt némi félsz bennem, illetve hallottam 1-2 lehangoló véleményt is az itt kapható burgerről, de végre eljött az idő, hogy saját magam bizonyosodjak meg arról, hogy mi is a helyzet.

2016. január 14., csütörtök

Korhelyleves

Nagy káposzta rajongó vagyok, és a legutóbbi nagy sikerű currys székelykáposzta után nem állhattam le, így pont kapóra jött az újévi korhelyleves hagyománya, így aztán én is elkészítettem az én kis verziómat.

2016. január 11., hétfő

A Bamba Marha januári ajánlata: Sloppy Joe

Az Andrássy út / körút sarkán található Bamba Marhát ma már nem hiszem hogy különösebben be kéne mutatni a burgerek iránt fogékony kedves közönségnek, hiszen augusztusi nyitásuk óta fáradhatatlanul teszik a dolgukat, erőteljes netes jelenlétük mellett spéci ajánlatokkal is bombázzák a nagyérdeműt időről időre, miközben lassan de biztos egyre több listára is felkúsztak már, mint kihagyhatatlan burgerező. A nyitás után nem sokkal én is teszteltem a helyet és már akkor is tervbe volt véve egy majdani visszatérés, amihez végül a januári spéci ajánlatuk, a Sloppy Joe hozta meg visszautasíthatatlanul a kedvemet.

2016. január 9., szombat

Kolbászos tojásmuffin

Korábban nagy sikerrel csináltam már baconös tojásmuffint, most elérkezett az idő, hogy némi módosítással, de újra elővegyem a jól bevált receptet.

2016. január 7., csütörtök

Burger Mustra #75 - Chili Dog, Budapest

A XVIII. kerületben, a repülőtér közelében található Chili Dog elhelyezkedése talán nem éppen a legszerencsésebb, mivel oda tényleg csak céllal megy az ember, ha nem ott lakik. Attól senkinek se kell félnie, hogy a körúton sétálgatva véletlenül csak belefutna ebbe az egyébként igencsak impozáns épületbe, ami ráadásul egy tekintélyes kiülős egységgel is rendelkezik. A távolság mondjuk ugye egy eléggé relatív dolog, és mivel én sem a belvárosban lakom, így egyáltalán nem esett nehezemre egy kis utazás a teszt kedvéért.

2016. január 5., kedd

Burger Mustra #74 - Ottimo Street Food Kitchen, Sopron

Az év végi soproni látogatásomnak egyik legfőbb attrakciója mindenképpen a Stadion Kebapos visszatérés lett volna, ami nem sikerült első este, de sajnos másnap se, mivel január 4-ig zárva tartottak. A belvárosban kalandozva teljesen véletlenül futottunk bele a Széchenyi téren az Ottimo előtt kihelyezett igencsak hívogató reklámtáblába, és mivel információval drága idegenvezető (nem teljesen) helyi barátom se tudott szolgálni előzetesen a hellyel kapcsolatban, így aztán belecsaptunk a nagy ismeretlenbe!

2016. január 3., vasárnap

Burger Mustra #73 - Juicy Lucy, Sopron

Már a legutóbbi soproni látogatásomkor is felmerült opcionálisan a Juicy Lucy kipróbálása (akkor végül Gázfröccs teszt lett a dologból), úgyhogy ezúttal nem is lehetett kérdéses, hogy hova kell menni hambizni egy jó kis évbúcsúztató buli előtti felkészülésként. A hely maga egyébként kívülről és belülről is elég profi designnal lett megáldva, úgyhogy a szimpatikus első benyomás kapásból megvolt.