Legújabb tesztalanyomról előzetesen semmilyen információval nem rendelkeztem, ami már csak azért is furcsa, mivel kb. 2 perc sétára van a munkahelyemtől. Ugyan egy picit kiesik a szokásos forgalmas útvonalak nyüzsgéséből, de igazából egy minimális kitérővel tényleg néhány percre van csupán a körúttól, illetve a Blaha Lujza tértől. A szóban forgó hely a Horánszky utca 5. szám alatt található Almárium Bisztró, és már itt az elején lelövöm a poént, hogy az utóbbi idők felemás ill. negatív tapasztalatai után egy igazi csodára, új kedvencre találtam!
2014. február 27., csütörtök
2014. február 25., kedd
2014. február 22., szombat
Itt jártam: Ruben Étterem
Nem igazán voltak előzetes ismereteim az V. kerületi Magyar utcában található Ruben Étteremről, ahova egyrészt a szokásos hétfői értekezletünket követően ültünk be egy ebédre, másrészt pedig le szerettük volna csekkolni, hogy esetlegesen ide el tudunk-e hozni egy 100 fős csoportot megetetni a közeljövőben. Nos, ez utóbbira már a belépést követően megkaptuk a válasz: nem.
2014. február 18., kedd
Baconös-zöldborsós csirkemáj
Nem mindig egyszerű bevezetőt írni egy-egy bejegyzésnek, főleg, ha nincs különösebb sztorija, apropója a receptnek. Főzni ugye nem árt időnként, ez a recept pedig már régóta be volt tárazva, egy kis változtatással pedig neki is estem a dolognak. Az elkészítés nehézségi foka nagyon alacsony, a végeredmény viszont ez esetben is egészen remek lett!
2014. február 15., szombat
II. Budapesti Halfesztivál
A tavalyi, első alkalommal megrendezett halfesztivál idején még gyerekcipőben járt a Csabi Konyhája blog, így azt csupán egy kép, és az ahhoz írt rövid élménybeszámoló örökítette meg a facebookon. Arra emlékszem, hogy a rengeteg pozitívum mellett az egyetlen igazi negatívum az iszonyatos túlzsufoltság volt az Erzsébet téren, így aztán nem véletlen, hogy idén a Múzeum kertbe, illetve a Pollack Mihály térre került át az esemény. Pont kapóra jött, hogy a nyitó napon, csütörtökön egy jó kis 50%-os kedvezményre jogosító kuponlapot is fel lehetett használni, így nem is volt kérdéses a jelenlétem!
2014. február 13., csütörtök
Burger Mustra #5
Ahogy ígértem: újabb hónap, újabb Burger Mustra. Új helyet is teszteltem, régi kedvenchez is visszatértem, online is rendeltem, a végén pedig még ingyeneztem is! Elég változatos lett a mezőny, kellemes olvasgatást és jóízű böngészést kívánok az 5. epizódhoz!
2014. február 11., kedd
Sajtkrémleves
Már az alapkoncepció sikerre volt ítélve. Krémleves rengeteg sajtból. Hmmmm. Ezt bizony nagyon nehezen lehetne elrontani. Több recepten is átrágtam magam, mire elköteleztem magam a szóban forgó összeállítás mellett, de az is biztos, hogy az egészen eltérő alapanyagokból készítendő verziókra is sort fogok majd keríteni idővel.
2014. február 9., vasárnap
VII. Budapesti Mangalica Fesztivál
Tavaly Debrecenben sikerült teljesen véletlenül belefutnom a mangalica fesztiválba, ami nagyon tetszett nekem akkor, nagyban köszönhetően a zseniális választásnak bizonyuló kályhás lepénynek. De úgy maga az egész hangulat is nagyon megnyerő volt, így aztán nem véletlen, hogy megörültem az idei pesti dátumnak. Ezúttal csupán a Szabadség térre kellett elsétálnom valami finomság után kutatva.
2014. február 5., szerda
Filet Mignon Steak @ Rézangyal Mediterrán Bistro
Megláttam a Bónusz Brigádon ezt a csábító ajánlatot és azonnal lecsaptam rá. Ugye már az első saját készítésű (és egyben az eddigi legjobb) steak élményem alkalmával is elkalandoztam néhány gondolat erejéig abba az irányba, hogy kitartóan keresem, gyermeki lelkesedéssel kutatom a legjobb steakeket. Lássuk, milyen élményekkel gazdagodtam a Liszt Ferenc téren található Rézangyal Mediterrán Bistro-ban!
2014. február 3., hétfő
Brutál adagok a csepeli Haspók kifőzdében!
Úgy alakult, hogy személyesen is sikerült meglátogatnom nemrégiben a csepeli Haspók kifőzdét, amit eddig csak hallomásból ismertem. A helyszín a csepeli gyártelep kellős közepe, az idejáró vendégek sokszínűségét pedig már a parkoló autók igen széles skálája is jól mutatja. Egy óra magasságában érkeztünk, és ugyan vendégekben nem volt hiány, de szerencsére hatalmas tömeg sem volt. A hangulat abszolút 10 pontos, igazi időutazás, rögtön a középiskolai menzán éreztem magam, csak itt legalább én döntöttem el, hogy mit szeretnék enni.
2014. február 1., szombat
Tepsis bundás kenyér
A bundás kenyeret gondolom senkinek nem kell bemutatni, én speciel nagyon szeretem. Az igazsághoz mondjuk az is hozzátartozik, hogy még sosem csináltam, főleg mivel én mindig lefagyasztom a kenyeret és csak annyi van "szabadon", amennyit a következő 1-2 napban biztos megeszek, így nincs ideje megszáradni se. A bundás kenyeret pedig klasszikus értelemben száraz kenyérből szokás ugye csinálni. Viszont mivel kedvet kaptam hozzá, így egy pár nappal korábban, előre megfontolt szándékkal kint hagytam pár szelet kenyeret...