2013. július 1., hétfő

Hegyalja Lángo-Sokkk

Korábban már beszámoltam egy igencsak fenomenális budapesti lángosozóról, most pedig úgy gondoltam, hogy mindenképp megemlékezek a hétvégi Hegyalja Fesztiválon ért élményekről. A Hegyalja mindig is erős volt lángosban de ez az új hely teljesen lesokkolt. A körforgalomtól nem messze volt megtalálható az igencsak beszédes nevű Lángos-Sokkk, ahol a már megszokott lángosokon kívül néhány egészen különleges darab is helyet foglalt a kínálatban.

Én rögtön bekértem egy betyár lángost, ami a következőkből állt: fokhagyma, tejföl, bacon, lilahagyma, sajt. Mindez pedig egy igen komoly halmot alkotva, aminek már a puszta látványa is tekintélyt parancsoló volt, az íze pedig nem különben. Egy igazi gasztronómiai élmény volt minden egyes falat, mindez pedig 580 forintért.

Némi borospincés kirándulást követően pedig nem bírtam magammal és még az indulás előtt muszáj volt búcsúzóul kipróbálnom a sokkoló lángost is, ami pedig a következőképpen nézett ki: gyros öntet, csirkemell, kockázott paprika, lilahagyma, uborka, sajt, mindez pedig 680 forintért. Ez volt aztán a királyi lakoma, ideális étek éjszaka, lefekvés előtt, haha.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése