2015. október 19., hétfő

Burger Mustra #61 - The Strike, Zalaegerszeg

Már egy ideje a listámon várt a zalaegerszegi The Strike, arra várva, hogy egyszer majd sikerül sort kerítenem egy tesztre, ami egy közelmúltbeli 'egerszegi koncert alkalmával meg is valósult. A dolgot picit nehezítette előzetesen, hogy helyi barátaim rögtön két másik viszonylag új helyet is beajánlottak, de én szigorúan tartottam magam az eredeti elképzeléshez!


A Strike karrierje sem tekint vissza túlzottan komoly múltra, de ez persze semmit sem jelent. Külsőre és belsőre is egy nagyon kompakt, szimpatikus kis hely. Az étlap old shcool rajztáblákon érkezik és nagyon hamar meg is találom a kiszemeltet, ami nem más mint a névadó burger. Először csak burgert kértem, de gyorsan módosítottam menüsített verzióra, így alig negyed óra elteltével egy igen szemrevaló fatányéron krumplival és szósszal együtt érkezett a hambi. Sajnos nincsenek házi szószspecialitások a helyen, így beértem majonézzel. Maradjunk annyiban, hogy szerencsére ez volt a legnagyobb "baj".



A burger már ránézésre is nagyon csábító, beleharapva pedig az ízek tökéletes kavalkádját hozza, semmi sem tűnik ki, semmi sem kerekedik a másik íz fölé, egy nagyon stabil egységes ízvilágot alkot a burger. A hús rendben volt, nem lett túlsütve, a tükörtojás folyik, a bbq szósz pont kellemesen érződik, a jalapeno pedig hozza a szükséges pluszt, miközben a sajt és a bacon is dolgozott rendesen. A zsemle is nagyon jól teljesített, hiába volt jól megpakolva minden földi jóval, végig sikerült egyben tartani a kezemben. A szokásos alapanyagok közül még saláta, paradicsom és uborka is helyet kapott a szendvicsben. Én a lilahagymalekvárt annyira nem éreztem ki, de biztos vagyok benne, hogy szerepet játszott a kiváló összkép kialakításában. A burger ára egészen elképesztő, mindössze 1190 Ft, a krumpli+szósz kombóért pedig még 300 forint extra került felszámolásra. Ez azt hiszem, több, mint korrekt. Egyedül a krumpli / szósz fronton lehetne min fejleszteni (bár óriási gond egyikkel se volt igazán), de ettől függetlenül is csak ajánlani tudom a helyet mindenkinek!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése