Ha nyár, akkor kukorica. Micsoda élmény amikor hatalmasakat harapva egy cső indokolatlanul megsózott gőzölgő kukoricába és tele lesz az ember foga a szemekkel, nem igaz?! De a nyári grillpartikhoz is remekül passzol egy kis grillezett kukorica. Ezúttal az igazat megvallva az általam igencsak favorizált lapcsánka lett egy kicsit továbbgondolva, a végeredmény pedig köretként, de akár egytálételként is megállja a helyét.
2015. július 31., péntek
Kukoricás lepénykék
2015. július 27., hétfő
Itt jártam: Puli Étterem, Budapest
Az Andrássy úton található Pulit már jól ismertem, hiszen a szomszédos Kantin testvér étterme, illetve mindkét helyre rendszeresen szoktunk vendégeket küldeni a hostelből, ahol dolgozok, én viszont még egyik egységet sem teszteltem korábban. Egy spontán ötlettől vezérelve egy szombat este megnéztük, hogy mit tud ez a Puli...
2015. július 23., csütörtök
Itt az Attaboy! újdonsága, a BURGER DUÓ!
A tavalyi év végén kilépve az online világból megnyitotta első beülős egységét is az Attaboy!, amit természetesen én is leteszteltem és a korábban már pozitív tapasztalataim csak tovább erősödtek. Finomat, különlegeset ettem egy szimpatikus helyen. Mivel még mindig nagyon sok hely van, ami tesztelésre vár, így ritkán sikerül beiktatnom egy-egy visszatérést, de természetesen szívesen megyek vissza oda, ahol kiemelkedően jó élményekkel távoztam már korábban. Örömmel fogadtam a felkérést Tóth Szabolcs üzletvezetőtől, hogy ugyan tegyek már próbát a BURGER DUÓ névre hallgató újdonságukkal, hiszen nem mellesleg új konyhafőnök is munkálkodik a háttérben...
2015. július 21., kedd
Itt jártam: Kócsag, Budapest (Római-part)
Ha emlékezetem nem csal a Kócsag Kávéház és Teaház tavaly nyitott a Rómain méghozzá egy igen impozáns lakóépület együttes földszintjén, idén pedig a vízhez közelebb eső szakaszon egy kifejezetten sörös placcal is kibővült. Mindezidáig a teszt elmaradt, bár a járda szélén elhelyezett menükiírás mindig is csábítóan hatott, hiszen az ételek mellett különféle cseh és belga sörökkel is rendelkeznek. Valamelyik kora délutáni órában úgy alakult, hogy főzni nem volt kedvem, viszont kaja se volt otthon, így aztán összekötöttem a kellemeset a hasznossal.
2015. július 17., péntek
Baconös rakott tarhonya
Arra gondoltam, hogy valami baromi ütős rakott cuccot kéne csinálni, aminek tarhonya az alapja. Ahhoz képest egy viszonylag egyszerű étel született, csak az arányokra kell odafigyelni. Mivel én magam is először készítettem és kissé bizonytalan voltam, így nálam nem lett a legoptimálisabb az összetevők aránya, de még így is egy nagyon komoly és borzasztó kiadós étek született!
2015. július 9., csütörtök
Zöldborsós-baconös tészta mentával
Még a múltkori mennyei cukkinis köretemhez vettem egy jó adag mentát, amiből azért maradt jócskán, így előbb egy remekbeszabott eperkrémlevest készítettem, majd gondoltam el kéne kicsit menni extrémebb irányba, így került sor erre az egyébként pofonegyszerű tésztaételre, ami egy régi klasszikusomon, a baconös-tejszínes sajtos tésztámon alapul.
2015. július 5., vasárnap
Burger Mustra #47 - Kaja-Klinika, Békéscsaba
Már egy ideje rajta volt a listámon ez az egyébként nem olyan régóta működő (tavaly ősszel nyitottak) békéscsabai egység, ami stílusosan a Kaja-Klinika nevet viseli. A csabai kórház parkolójában található ez az étkezde, ahova még májusban sikerült eljutnom. Nyitvatartást tekintve nem éppen az éjszakai élet korgó gyomrait célozzák meg (este 10-kor van a záróra), ez mondjuk nem feltétlenül baj, illetve mivel elég frekventált területen vannak (több kolesz és suli is található a közelben), lehet hogy nincs is feltétlenül szükségük az éjszakai mámorra. Viszont elég jól lekövetik a helyi nagyobb eseményeket, most például a sörfesztivál idején éjfélig tolják ki a nyitvatartást.
2015. július 3., péntek
2015. július 1., szerda
Őrület! Burger Pizza a Burger House-tól
Korábban már találkoztam burger pizzával az interneten és nagyon megörültem neki, amikor egy kis fáziskéséssel ugyan de rájöttem, hogy a Burger House-nál is szerepel eme őrület az étlapon. Korábban már jeleztem, hogy terveim között szerepel a pizzáik tesztelése is, így aztán gondoltam rögtön két legyet ütök egy csapással!