Nemrég ismét Szegeden jártam, ilyenkor pedig mindig belevetem magam a kulináris gyönyörökbe. Az már hagyománynak számít, hogy a koncert után betérek/betérünk a Jalapenoba, a srácok továbbra is tartják a 10/10 szintet, jár is nekik a pacsi! Másnap pedig közös megegyezéssel valami jó halászcsárda felé vettük az irányt. Nekem Szegeden már két kedvencem is van (#1, #2), de végül ezúttal egy harmadik helyet választottunk, a Roosevelt téri Halászcsárdát!
2015. március 29., vasárnap
2015. március 27., péntek
2015. március 23., hétfő
Burger kihívás a Bajor Sörözőben!
A tavalyi év elején fedeztem fel magamnak a Bajor Sörözőt, ahol a rendkívül pofás sörválaszték mellett itthon az elsők között TatraTea is kapható volt, valamint nem mellesleg igencsak ütős burgerválasztékkal is rendelkeznek, amiről korábban én is igen elismerően nyilatkoztam. Aztán emlékeim szerint valamikor nyár környékén kezdték el hergelni a népet a nagyobbnál nagyobb burgerkihívásokkal és végül beállt a közel teljesíthetetlen 4x40 dekás hússal telepakolt összeállítás, amire én rögtön szemet vetettem. Ráadásul ez remek alkalmat nyújtott számomra a blog új szintre emeléséhez, miszerint időről időre egy-egy videóbejegyzéssel is jelentkezni fogok, hiszen sikerrel megnyertem az ügynek egy fiatal forgatócsoportot (T&M Pictures), akik első körben megörökítették e jeles esemény fontosabb pillanatait.
2015. március 22., vasárnap
Burger Mustra #36 - Bite Food Truck, Budapest
Az a helyzet, hogy a Nyugatinál található Bite meglátogatása a nyitás óta a terveim között szerepelt, de eddig valahogy sehogy se valósult meg egy kóstoló. Végül egy Bónusz Brigádos ajánlat adta meg a végső lökést, hogy az eredeti terven egy picit módosítva a Westend oldalánál található Food Truckot meglátogassam, amivel tavaly már találkoztam azt hiszem a Főzdefeszten és már akkor is felfigyeltem a tépett húsos eléggé guszta szendvicsükre, amit az ajánlatban BBQ burger névvel illettek.
2015. március 20., péntek
Hentestokány
Vannak ételek, amik valamilyen okból kifolyólag nem örvendenek feltétel nélküli szeretetnek a köztudatban. Ennek számos oka lehet, korábbi rossz élmények (főleg a menzán), stb. A tokány is szerintem ide sorolható, amivel szemben nekem is voltak előítéleteim addig, amíg egy jóbarátom meg nem kínált a saját kreációjával, ami nagyon megtetszett nekem. Elég sok receptet végigolvastam és hamar összeállt egy saját mix a fejemben, hiszen én imádom a legalapabb, hagyományos kajákat is valamilyen csavarral elkészíteni!
2015. március 17., kedd
Brokkolikrémleves
Ismét egy jó krémleves készítésébe vágtam a fejszét, ez alkalommal egy régóta kinézett alapanyag felhasználásával, ami nem más, mint a jó öreg brokkoli! Igazából a leves elkészítése a lehető legegyszerűbbek közé tartozik, megjelenése pedig szinte egy az egyben megegyezik a karalábé-krémlevessel, de természetesen ízvilágban elég határozott különbségeket lehet felfedezni.
2015. március 15., vasárnap
2015. március 13., péntek
Gyros mustra Miskolcon!
Kaptam egy nagyon jó miskolci hamburgerező tippet (Bitang Joe), viszont sajnos nem sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy nyitási időben meglátogathassam azt, így egy jó kis koncertet követően a központban kóborolva végül a Kazinczy utcában három (!) közvetlenül egymás mellett elhelyezkedő gyros egységnél tettük le a voksunkat. Nem igazán szoktam egyébként gyrost enni, csak ha már tényleg nincs semmi más választásom, így nem különösebben magas elvárásokkal álltam a dolog elé.
2015. március 10., kedd
Házi steakburgonya
Egész biztosan mindenkinek megvan a maga kis szuper receptje a tökéletes sültkrumplira, illetve már a különböző receptgyűjtő oldalak is tele vannak a TÖKÉLETES krumpli ígéretével kecsegtető leírásokkal. Én magam viszonylag elég ritkán szoktam csinálni, de ha hozzáfogok akkor egész biztos, hogy kerülöm az olajban sütést. Még régebben belefutottam egy elég szimpatikus receptbe, amibe itt-ott belenyúlva elkészítettem a magam kis házi steakburgonyáját...
2015. március 7., szombat
Pikáns tepsis gomba
Egyszer csak az ölembe hullott fél kg csiperkegomba. Sokáig nem akartam tartogatni, így gyorsan átgondoltam a lehetőségeket. Mivel épp elég sok kaja volt már így is a hűtőben semmi komolyba nem akartam belevágni. Rögtön eszembe jutott egy jó krémleves, de most valahogy nem volt hozzá hangulatom. Így végül jött a tepsis ötlet, amihez egy minimalista szósz dukált még bónuszként.
2015. március 5., csütörtök
Kapros-tejfölös tepsis csirke
A tepsis ételek nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek, hiszen az esetek többségében minimális ráfordított idővel és játszi könnyedséggel lehet eszméletlenül finom dolgokat összehozni. Persze az idő rövidsége itt inkább az előkészületekre igaz, hiszen a munka nagy részét a sütő végzi el helyettünk.
2015. március 3., kedd
Burger Mustra #35 - Szimpla, Budapest
Néhány hónappal ezelőtt teljesen ledöbbenve olvastam egy igencsak lelkendező cikket a Kazinczy utcai bulinegyed mekkájának számító Szimpla megújult étlapjáról és az azon található gourmet burgerválasztékról, így aztán fel is került a mielőbb letesztelendő lista igen előkelő helyére. Mivel semmi infót nem találtam azzal kapcsolatban, hogy vajon hány órától lehet a burgereket kipróbálni, így előbb egy sikertelen kora délutáni próbálkozásnak köszönhetően tudtam meg, hogy délután 5-től lehet csak burgerezni. A Szimplát az Instanthoz hasonlóan aligha kell bemutatni bárkinek is, aki valaha is megfordult a fővárosi éjszakában, én eddig korábban csak elvétve, néhány alkalommal jártam ott pár ital erejéig.
2015. március 1., vasárnap
Kínai csirke rizzsel
Nem vagyok a por alapok híve. Megkockáztatom, sose főztem még belőle (és akkor tekintsünk el attól, hogy egy baráti jótanácsra a jó kis atom házi chilis babot azért fel szoktam még turbózni vele), de aztán valamikor még tavaly drága jó anyám ajándékozott meg egy ilyen remekművel, mondván, ő úgyse fogja megcsinálni és mellétette a hazalátogatásaimkor összeállítandó többnyire igen gazdag útravalók sokasága közé. Kidobni nem akartam, így aztán nemrég elhatároztam, elkészítem.