Sajnos annak idején a pho magyarországi berobbanásakor kimaradt a teszt, viszont a kezdetek óta ott volt a listámon a hely. Időközben hasonló kategóriában új kedvencet is avathattam tavaly a Kis Parázs képében, így legalább volt összehasonlítási alapom a témában. Sok jót olvastam / hallottam már a pho éttermekről, amik időközben igencsak elszaporodtak, így aztán igen magas elvárásokkal tértünk be a Funky Pho kedves kis helységébe.
2014. augusztus 28., csütörtök
2014. augusztus 23., szombat
Burger Mustra #11 (Római-part I/II.)
2014. augusztus 21., csütörtök
Magyarország Tortája és a Magyar Ízek Utcája 2014
Ha augusztus 20, akkor irány a Bem rakpart dőzsölni egy jót! Illetve jó szokás szerint én már egy nappal korábban túl szoktam lenni a tesztkörön, amikor egyrészt kevesebben is vannak, másrészt pedig bizony néhány száz forinttal még olcsóbban is hozzá lehet jutni a legtöbb finomsághoz. Lássuk, idén milyen érdekességeket tartogatott a Magyar Ízek Utcája!
2014. augusztus 17., vasárnap
Gyorsan, finomat, hús nélkül: Chilis babos, kukoricás gomba
Az alábbiakban ismét egy rendkívül gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomság kerül bemutatásra, ami ráadásul egy húsmentes, ám mégis laktató étel. Ahogy az mostanában lenni szokott, nagy időhiány közepette kellett gyorsan összedobnom valamit és mivel a hűtőben már egy jó ideje arra várt két tálkányi gomba, hogy felhasználjam, így mindenképp kezdeni akartam vele valamit. Szemrevételeztem a konyhaszekrény rejtett tartalékait, és végül egy igazi mindent bele fogás született...
2014. augusztus 10., vasárnap
Római-part #6 (Hekker)
Nagyon szeretek a Római-partra járni, a festői környezet mellett pedig válogatott finomságokat kóstolgatni is igen kedvemre való dolog. Így aztán amikor megláttam egy csábító ajánlatot a Bónusz Brigád oldalán, azonnal lecsaptam rá. Az akció értelmében egy 1500 forintos hekk étkezésre fizettem be mindössze 990 forintért. A reklámszöveg duplán félrevezető: bármilyen hekkre beváltható utalvány 1 vagy akár 2 főre. Ezt egyébként lentebb a kommentek között ki is fejtették, hogy ezzel arra utalnak, hogy a hekket akár meg is lehet osztani mással (na neeee, tényleg???), illetve ebbe az árba egy elég nagy hekk belefér... Aha... Na lássuk!
2014. augusztus 8., péntek
Itt jártam: Delhi Darbar Indiai Étterem, Budapest
Egy igen régi kiszemeltet sikerült ez alkalommal kipipálnom, ami nem más, mint a Dohány utcában található indiai étterem. Asztaltársaságom két tagja is járt már korábban itt, az ő ajánlásukra jöttünk ide, úgyhogy a csalódás eleve ki volt zárva. A belépést követően egy nem éppen a létszámunknak megfelelő asztalhoz ültettek le bennünket, ahol éppen hogy elfértünk, és még az ételek ki se lettek hozva! No de ez legyen a legnagyobb baj, gondoltam. Az étlapon elképesztő mennyiségű finomság kapott helyet, nem is volt egyszerű a választás... Az árak közepesen emberesnek mondhatóak, ami annyit tesz, hogy 3000 alatt nem igazán ebédel meg itt egy jó étvággyal rendelkező emberfia. Végül a 68-as számú versenyzőre esett a választásom, ami egy bárány handi volt, azaz bárányhús kockák pirított vöröshagymás szószban friss zöldségekkel, tradicionális indiai módon tálalva. A többiek ennél valamivel könnyedebb étkeket választottak.
2014. augusztus 6., szerda
Burger Mustra #10
Ahogy a legutóbb ígértem, most ismét tudatosan rámentem a magasabb kategóriájú helyekre, régi kiszemeltekre. Ennek örömére egy közel hibátlan összeállítást olvashattok az alábbiakban!