Korábban a tojásleveses írásomnál már elkalandoztam egy gondolat erejéig a tojáspörkölt irányába, ami annyira abszurd ötlet volt számomra, hogy nagyon sokáig csak nevettem ha eszembe jutott. Most viszont úgy alakult, hogy zsákszámra hordtam haza a jó ingyentojást, így aztán elhatároztam, hogy megcsinálom a saját magam verzióját. Elég sok receptet elolvastam, de valahogy egyik se fogott meg igazán, így aztán mindenhonnan a leginkább tetsző elemeket egybegyúrva készült el az én verzióm.
2014. január 30., csütörtök
2014. január 25., szombat
Indiai curry-s bab rizzsel
Na erre az ételre aztán különösen igaz a mondás, hogy amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Nagy rajongója vagyok a csípős ételeknek, kimondottan erős ízeknek, ugyanakkor régebbi önmagamhoz képest azért valamelyest visszább vettem az erőfaktorból, hiszen míg régen lényegében minden főztöm könnyfakasztóra sikeredett, addig az utóbbi időben már nem feltétlenül ez dominál. Jelen esetben viszont még magamat is sikerült meglepnem a végeredménnyel...
2014. január 21., kedd
Tejfölös-mustáros csirkemáj
Korábban volt már egy csirkemájas receptem, akkor almával bolondítottam meg a szokásos hagymás máj alapreceptjét. Ugyan én szeretem a szívet is, ezúttal nem akartam bajlódni vele, viszont a kora reggeli órákban kissé figyelmetlen voltam még és mivel külön kiírás sem segítette a dolgom, így csak a főzés előtti előkészületek során szembesültem a ténnyel, hogy bizony megint sikerült szívvel együtt beszereznem az alapanyagot, ami egyébként 50-60 deka volt. Ahogy legutóbb, így most sem veszett persze kárba, olvassatok tovább, hogy milyen finomság kerekedett ki végül a munkálatokból!
2014. január 18., szombat
Rakott zöldbab
Tudom, unalmas lehet már amikor sokadjára is azzal jövök, hogy ez vagy az a kedvencem, de hát nincs mit tenni, a rakott zöldbab megint egy olyan klasszikus étel ami hosszú évek óta ott virít a nagy kedvenceim listáján. Én mondjuk eddig mindig darált hússal és tésztával csináltam, most viszont gondoltam egyet és egy kicsit másképp készítettem el. Ugyan jól sikerült ez a verzió is, de én inkább maradok a régi jól bevált módszernél a továbbiakban.
2014. január 16., csütörtök
Burger Mustra #4
Íme itt a negyedik fejezet, én pedig ahogy ígértem, szinte kivétel nélkül csak és kizárólag régen kiszemelt felső kategóriás helyeket látogattam meg az elmúlt időszakban. Azt az egy kakukktojást is a szükség szülte, ellenben az már most egészen biztos hogy az eddigi legkomolyabb összeállítást olvashatjátok az alábbiakban! További örömhír, hogy kicsit visszavettem a cikkbe zsúfolt versenyzők számából, így egyrészt könnyebben olvasható az egész, másrészt pedig inkább sűrűbben fogok jelentkezni ilyen összegző cikkekkel, mondjuk havi rendszerességgel, remélem örültök! :)
2014. január 14., kedd
Ebéd Menü @ Jelen Bistro
Legutóbb egy nem éppen pompás steak élmény kapcsán írtam a Jelenről, ahol már korábban és azóta is többször jártam. Most azért éreztem úgy hogy megírom az élményeimet, mert kissé felhúztam magam és mindenképp szerettem volna mással is megosztani az élményeimet ezzel kapcsolatban. A Tom Kha Gai levesük ugyan még mindig tök jó, de amióta felfedeztem a Kis Parázst, labdába se rúghat ezen a fronton (sem) a Jelen. Most ismét egy munkahelyi értekezlet után kötöttünk itt ki, pedig én mondtam, hogy ne tegyük...
2014. január 7., kedd
Kéthagymás túrós csusza
Szerintem évek óta nem csináltam már túrós tésztát, pedig ez is gyerekkori kedvencem. Szeretem csuszatésztával, de galuskával is, illetve anno én úgy csináltam, hogy némi pirított baconnel megbolondítva, tepsiben elegyengetve, a tetejére sajtot szórva, sütőben összesütöttem az egészet. Úgy rémlett, erről már írtam is korábban, de hiába kerestem, nem találtam róla semmit. Ezúttal még egy picit csavartam a történeten...