Nemrégiben egy a Tisza-tónál, egész pontosan Poroszlón eltöltött pár nap során botlottunk bele ebbe a rendkívül szimpatikus helybe már a legelső napon. Mivel még bőven dél előtt járt az idő, ugyan még üres volt az összes asztal a Ladik Halászcsárdában, de szerencsénkre ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy még ne lehetett volna rendelni az egyébként hihetetlenül komoly és gazdag étlapról. A legnagyobb bajt az jelentette, hogy borzasztó nehéz volt csupán egyetlen fogás mellett letenni a voksomat...
2014. december 28., vasárnap
2014. december 26., péntek
Currys csirke II.
Nagyon szeretem a curryt. Elég régen főztem már, és nemrég pont az eszembe jutott, így hamar előrevettem a programban és csináltam egy jó kis currys csirkét, amivel nem nagyon lehet mellélőni. Tavaly már elkészítettem egyszer, így most egy kicsit másképp közelítettem meg a dolgokat.
2014. december 22., hétfő
Burger Mustra #24 - All American Food, Budapest
A Kálvin tér mellett, az Üllői út elején található All American Food neve már egy ideje ismerősen csengett, igaz, nem különösebben voltam képben munkásságukkal. A figyelmemet ismét egy Bónusz Brigádos akció irányította rájuk, aminek értelmében 2 menüre (választható alap burger + krumpli + üdítő) lehetett lecsapni. A szokásos műtermi fotón kívül semmi épkézláb kép nem került fel az ajánlatba, de már első olvasatra is bizalomgerjesztőnek tűnt az ajánlat.
2014. december 20., szombat
Burger Mustra #23 - Vörösmarty tér Karácsonyi Vásár, Budapest
A budapesti karácsonyi vásárok etalonjának számít a Vörösmarty téren található forgatag, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy inkább a külföldi turistákhoz szól, már csak az árakat tekintve is. De azért egy kört minden évben érdemes tenni, csak a hecc kedvéért. Idén is így tettem, és rögtön szemet szúrt a kajás standoknál a Malac Burger / Pulled Pork kiírás, majd közelebbről szemügyre véve a dolgot, teljesen elképedtem... Néhány nappal később pedig céltudatosan visszatértem, hogy megkóstolhassam ezt a szörnyeteget!
2014. december 18., csütörtök
Burger Mustra #22 - Don Pepe, Budapest (Budafoki út)
Nem vagyok túlságosan sűrű vendég a Don Pepénél, leginkább nagyobb bevásárlóközpontokban szoktam néha-néha egy pizzaszeletre benevezni, amit egyébként nagyon szeretek, illetve szökőévente egyszer előfordul, hogy pizzát rendelünk nagyobb társaságban. Aztán az idei év során figyeltem fel arra, hogy bizony már hamburgerek is vannak az étlapon, ráadásul havi rendszerességgel speciális különlegességekkel is jelentkeznek. Szóval egy ideje érett már egy teszt, így aztán Marci megkeresése épp kapóra jött a Mit Ettem Ma blogtól, így végül együttes erővel láttunk neki Dj Pepe decemberi burgerének, a Kiskarácsony Nagyburger elnevezésű szörnyeteg tesztelésének.
2014. december 16., kedd
Burger Mustra #21 - Betevő, Budapest
Ugyan az ma már tagadhatatlan tény, hogy a fővárosi burgerplacc már elég durván telítődni látszik, azért a belvároson kívül még mindig vannak olyan üres foltok, amiben látnak még fantáziát vállalkozó szellemű, lelkes emberkék. Ilyen ember Fülöp Roland (és testvére) is, a Betevő tulajdonosa, aki szűk három hónappal ezelőtt vágott bele a bizniszbe a budai Alagúttól nem messze található Pauler utcában. A hely, illetve a róla hallott infók, ínycsiklandozó fotók nekem is felkeltették az érdeklődésemet, a látogatásom mielőbbi megvalósulását pedig végül Roland személyes invitálása pecsételte meg.
2014. december 14., vasárnap
Rácponty
Elég régóta tervbe volt véve ennek a receptnek az elkészítése, és ahogy az lenni szokott, komoly kutatómunka előzte meg a főzés kezdetét, és mivel szinte az összes recept teljesen máshogy készítette el (azért az alapanyagok milyensége és mennyisége nagyjából egyezett), így mindenhonnan átemeltem a számomra leginkább tetsző cselt és persze hozzátettem egy-két saját trükköt is a lehető legjobb végeredmény elérésének érdekében.
2014. december 12., péntek
Burger Mustra #20 - Black Cab, Budapest (Rákóczi út)
Az első Black Cab élményem nem volt túl pozitívnak mondható, pedig ráadásként az anyahelyen teszteltem. De mivel többen is mondták, hogy adjak még egy esélyt nekik, és én magam is úgy voltam vele, hogy az idei esztendőben nyílt új egységet is szívesen letesztelném egyszer az Astoria és a Blaha között, így aztán egy kis szakmai fejtágításnak helyszínt keresve épp kapóra is jött a Rákóczi úton fellelhető Black Cab #2
.2014. december 10., szerda
Burger Mustra #19 - Beer & Burger, Budapest
Egy elég régóta húzódó látogatás valósult meg végre. Rengeteg pozitív cikket olvastam és rengeteg iszonyatosan nyálcsorgató fényképet láttam már lelkes szövegekkel megspékelve ismerőseim facebook oldalán, szóval nagyon érett már egy jó kis tesztelés. Arról nem is beszélve, hogy a Beer & Burger ráadásul eléggé frekventált helyen, a Wesselényi utca körúthoz közeli részén található meg.
2014. december 8., hétfő
Visszatérés a Kis Parázsba!
A tavalyi év nagy felfedezése volt számomra a Király utcában található Parázs Thai Leves & Wok Bár, ahol két fantasztikus leveskóstolásnak köszönhetően egyből óriási rajongó lettem. Nem sokat váratott magára a főételek kipróbálása sem, erről olvashattok az alábbiakban. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az elsőként olvasható finomság után csak egy évvel később sikerült újra eljutnom a Parázsba és egy újabb főétel kóstolásával befejezni ezt a majdnem elfeledett cikket...
2014. december 6., szombat
2 éves a Csabi Konyhája!
Ismét eltelt egy év. Na de milyen év?! Nem viccelek, ez az idei esztendő minden elképzelésemet felülmúlta! Na nézzük szép sorban az eseményeket! A szokásos tesztelések, fesztiváljárások, burger mustrák és otthoni főzőcskék mellett márciusban egy teszt jelleggel megtartott elsöprő sikerű chilis bab parti adta meg a kezdő löketet a rendszeres Csabi Konyhája eseményeknek, aminek a VIII. kerületben, a Vas utca 16. szám alatt található Casa de la Musica Hostel első emeleti terasza adott otthont. Ezzel egy időben két fantasztikus logót is kapott az oldal két jóbarátomnak köszönhetően. Egészen elképesztő hangulatú esték és igencsak fárasztó, ugyanakkor annál örömtelibb időszak volt ez. Ennek köszönhetően a nyáron nem is pörögtek annyira a cikkek, de aztán jött az ősz, a nagy fordulópont! Még előtte visszatérnék a márciushoz, amikor én is részt vettem a W35 Erősevő versenyén, amin nem csak hogy tisztes helytállást sikerült elérni, hanem sok új ismerőst is jelentett a számomra és persze egy óriási élmény volt az egész. Nyárzárásként végigettem a Római-part összes burgerét, majd jól belehúztam ősszel a tesztelgetésbe, illetve az év végére már eljutottam oda, hogy az ömlesztett cikkek helyett inkább mindegyik tesztalanyra egy külön cikket szentelek. Novemberben az a megtiszteltetés ért, hogy egy a Tabasco népszerűsítésére rendezett workshopra is meghívást kaptam a BurgerBlogos Jancsa Janitól, azt pedig gondolom mondanom sem kell, hogy mekkora élmény volt az egész. Nem sokkal később pedig már egy párbajon zsűriztem a Magic Burgerben. Csak hogy tényleg a legjelentősebb eseményeket kiemeljem...
2014. december 3., szerda
Burger párbaj: Magic Burger vs. A Gasztro Akrobata
Meglepetésszerűen érkezett a felkérés, miszerint a múltkori Tabasco workshopon megismert Peti, a Gasztro Akrobata atyja párbajra hívta ki névrokonát, a Magic Burger fejét. A párbaj értelmében mindketten egy-egy speckó burgert készítenek el, amit egy öttagú zsűri kóstol és értékel. Nos, erre az igencsak jól csengő eseményre kaptam a megtisztelő meghívást, aminek örömmel tettem eleget. Mint később megtudtam ez már a második ilyen jellegű ügy, első körben a W35-ös Danival mérte össze tudását Péter. (Akkor Dani győzedelmeskedett.)
2014. november 30., vasárnap
Burger Mustra #18 - Pic Nic Streetfood, Budapest
A VII. kerületben, a Wesselényi / Izabella utca sarkán található Pic Nic Streetfoodra egy Bónusz Brigád ajánlat hívta fel a figyelmemet. Az akció értelmében 2db bacon vagy BBQ burgerre lehetett lecsapni mindössze 990 Ft-ért. Ugyan attól már teljesen kivagyok, amikor teljesen valótlan, erős photoshop szerkesztésen átesett képekkel reklámoznak valamit, de itt legalább az akciós cikkbe egy valós kép is bekerült, meg hát persze nem okozott nehézséget a hely facebook oldalára se vetni néhány pillantást, ami alapján elég szimpinek tűnt a dolog.
2014. november 28., péntek
Itt jártam: Curry House, Budapest
Már elég régóta, lényegében a nyitása óta szemeztem a VIII. kerületi Bródy Sándor utcában található Curry House-zal, de csak most sikerült sort keríteni egy tesztre, ami már csak azért is vicces mert lényegében majdnem minden nap elmegyek mellette. Korábban a helyén egy bizonyos körökben kultikusnak számító hazai ízekkel támadó szimplán csak Bródy Café néven futó hely állt, ezt váltotta ez az indiai étterem alig több, mint 1 éve.
2014. november 26., szerda
Újra itt jártam: Fantázia Lángos, Szentendre
Tavaly nyáron fedeztem fel és lettem instant rajongója a szentendrei Fantázia Lángosnak, a hétvégi kis kiruccanás alkalmával pedig csak gyanútlanul elsétáltunk mellette, de az isteni illatok és a menükiírás alján virító újdonsült versenyző, a szóban forgó csirkemájas lángos lilahagymával (600.-) nem hagyott nyugodni...
2014. november 24., hétfő
Burger Mustra #17 - Teddy Beer, Szentendre
Nemrégiben lettem figyelmes a rendkívül jópofa nevű szentendrei Teddy Beer Kézműves Sörök Házára. Mivel időről időre szívesen veszem az irányt Szentendre felé, így értelemszerűen egyből felkerült a listámra és egy nyugis vasárnap délután alkalmával remek úti célnak bizonyult a hely meglátogatása.
2014. november 20., csütörtök
Burger Mustra #16 - az új Fanni Büfé, Budapest
Arra az elhatározásra jutottam, hogy egyrészt a jobb átláthatóság végett, másrészt pedig a minél pörgősebb, friss cikkek miatt átállok a külön cikkekre, és csak komolyabb, átfogó írások esetében (Pl.: Római-part, Házhozszállítás) lesz az ömlesztett kiadás.
2014. november 18., kedd
VII. Dining City Étterem Hét 2014 (ősz) EXTRA @ Fuji Japán Étterem
Menetrend szerint érkezett az Étterem Hét extra, amikor a vendégek szavazatai alapján a legjobb 10 étterem újra felkínálja a 3300 Ft-os fix áras menüt egy héten át. Ugye a mostani választott nem aratott túl nagy sikert, így egyértelmű volt, hogy muszáj lesz kárpótolni magunkat. A győztes étterembe (La Perle Noire Restaurant & Lounge) kevesebb mint 20 perc alatt elkelt az összes hely, pedig nagyon jó választékuk volt és szimpinek is tűnt az egész. Viszont az idei 4. helyezett Fujival már úgyis elég régóta szemeztünk és azért abban is kell lennie valaminek, hogy már évek óta ott van állandóan a TOP 5-ben a hely.
2014. november 16., vasárnap
Koktélrákos tészta sajtos-tejfölös mártással
Többek között a tengeri herkentyűk is, a rákok pedig különösképpen a kedvenceim közé tartoznak. Annak idején, amikor Angliában éltem, nagyon sok ilyesmit fogyasztottam napi rendszerességgel, mivel egy ilyen gyárban dolgozó lakótársam zsákszámra hozta haza ezeket. Nemrég eszembe jutott, hogy milyen jókat lakmároztunk ezekből annak idején és kedvet kaptam valami jó kis kaja elkészítéséhez e témakörben.
2014. november 14., péntek
Tabasco szakmai burger est
Minden azzal kezdődött, hogy Jancsa János burgerpápától (Burger Blog) - akivel a W35 erősevő versenyén ismerkedtem meg személyesen is - kaptam egy szívélyes meghívást egy a Tabasco hazai népszerűsítésére tartandó szakmai burger estre. Természetesen gondolkodás nélkül igent mondtam a meghívásra és nagyon nagy megtiszteltetésként éltem meg az egészet. Azt egyébként tudni kell rólam, hogy nagyon régóta lelkes Tabasco rajongó vagyok, szóval megkettőzött lelkesedéssel vártam a szerda estét, amikor is a GastroArt – Electrolux Élménykonyha felé vehettem az irányt.
2014. november 5., szerda
Itt jártam: Vadaspark Étterem, Budakeszi
A Budakeszi Vadaspark már régi kedves ismerősnek számít, nemrégiben pedig egy jó kis gyűjteményes cikkben kifejezetten ajánlották a bejárat mellett található éttermet. Na több se kellett nekem, már alig vártam, hogy újra a vadaspark felé vegyük az irányt, hogy az állatkák meglátogatása után le lehessen tesztelni az éttermet...
2014. november 1., szombat
Burger Mustra #15 [HÁZHOZSZÁLLÍTÓS KÜLÖNSZÁM]
Az alábbiakban olvasható összeállítás különlegessége, hogy ez alkalommal kizárólag házhoz rendelt burgereket teszteltem, a tapasztalatok pedig elég egyértelműen azt mutatták, hogy a házhoz szállított burger nem éppen a kifejezetten ajánlott kategória ételrendelés esetén...
2014. október 23., csütörtök
Töltött sütőtök
Aki régebb óta figyelemmel követi a blogot, az már biztosan jól tudja, hogy nagy rajongója vagyok a sütőtöknek, különösen a belőle készült krémlevesnek. Így aztán nem véletlen, hogy minden ősszel legalább egy új receptet kipróbálok. Így volt ez most is, és egy igazán extravagáns végeredmény született!
2014. október 21., kedd
Burger Mustra #14
Ez az epizód egész különlegesnek mondható abból a szempontból, hogy minden egyes tesztalanyom az ország különböző pontjain kerültek elfogyasztásra. Az ételek színvonala az egészen felejtőstől a giga fantasztikumig terjed, szóval egy valóban változatos összeállítást sikerült ez alkalommal tető alá hozni. Kellemes böngészést és nyálcsorgatást kívánok!
2014. október 18., szombat
VII. Dining City Étterem Hét 2014 (ősz) @ Ciao Ciao Trattoria
Nehéz már sok újdonsággal szolgálnom bevezető gyanánt az újabb és újabb Étterem Hetek alkalmával (#1, #2, #3, #4), hiszen a kondíciók továbbra is ugyanazok: országos szinten, az akcióhoz csatlakozó éttermekben 3300 Ft-os áron lehet az előre meghatározott, 3 fogásos menüsorból választani. Eddigi élményeim lényegében mind igen különlegesek és maradandónak számítottak. Most egy kicsit a szokásostól eltérően nehezebben sikerült kiválasztani a legszimpatikusabbat, de végül az Andrássy / Bajcsy sarkán található Ciao Ciao Trattoria étteremre esett a választás.
2014. október 16., csütörtök
Kolbászos tojáspörkölt
Az első tojáspörköltem olyan jól sikerült, hogy lényegében biztos volt, hogy előbb vagy utóbb érkezni fog a folytatás. Nos, elérkezett az idő, és ez alkalommal kolbásszal bolondítottam meg az egészet. VIGYÁZAT! Ismét egy remekmű született! :)
2014. október 8., szerda
Itt jártam: Avasi Sörház Étterem, Miskolc
A szóban forgó Avasi Sörház Étteremben a társaságunk két tagja is járt már korábban, így nem teljesen vakon tértünk be az egyébként elég pofás étterembe. Az étlap is igen változatos ételeket kínált, majd miután majdnem reflexből rámentem egy jó kis cipós jókai babgulyásra, végül inkább valami különlegesség után kutattam tovább. Némi töprengést követően a baconbe tekert harcsafilé (2190.-) mellett döntöttem, amihez még olívabogyós mártás és rösti is járt.
2014. október 6., hétfő
Snidlinges tojáskrém
A múltkori amerikai sajtos tésztához vettem egy cserepes snidlinget, amiből elég sok megmaradt, úgyhogy rövid töprengést követően arra gondoltam, hogy csinálok egy kis tojáskrémet, amihez aztán majd jó bőkezűen fogom adagolni a snidlinget.
2014. szeptember 29., hétfő
Itt jártam: Ramenka, Budapest
A Ramenkáról (rámen = japán hús/tésztaleves) korábban már sok jót olvastam/hallottam így nem csoda, hogy hamar felkerült a listámra. Ugyan hasonló kategóriában a Funky Pho valamelyest csalódást okozott, főleg a Kis Parázs árnyékában, úgyhogy igencsak magas elvárásokkal tértünk be egy szokásos hétfői megbeszélés után a Kazinczy utca elején található rendkívül pofás kialakítású helységbe.
2014. szeptember 26., péntek
Amerikai sajtos tészta
Egyszerűen imádom a sajtot! A sajtos tészta is nagy kedvenc, igaz az elmúlt években én inkább a felturbózott (baconös, gombás, tejszínes/tejfölös majd sütőben egybesült) saját kis verziómat preferálom, viszont amikor megláttam a szóban forgó receptet, azonnal beindította a fantáziámat, így aztán nemrégiben elérkezett a nagy nap, hogy elkészítsem ezt a csodát!
2014. szeptember 22., hétfő
Burger Mustra #13
A Római-part különkiadás (#1, #2) megírása alatt is belefutottam 1-2 hamburgerbe, amik sajnos kivétel nélkül a csalódás, vagy épp a semmi extra cím nem éppen büszke tulajdonosai lettek nálam. Volt szerencsém kecskeméti útszéli furcsasághoz, fővárosi agyonhype-olt csalódáshoz, hosszú évek után először újra betértem egy kommersz hambishoz is, végezetül pedig egy leginkább strandos kategóriába illő szendvicset is kóstoltam.
2014. szeptember 16., kedd
Burger Mustra #12 (Római-part II/II.)
Kissé megkésve, de itt a folytatás! Célomnak tűztem ki, hogy végigkóstolom a Római-part összes burgerét, és hamar rá kellett jönnöm, bizony csupa pozitív meglepetéssel van tele a part. A jó öreg időjárásfelelős ugyan kissé hátráltatta tevékenységemet, illetve az időbeosztásom se kedvezett mindig a cél elérésében, most viszont úgy döntöttem, nem várok tovább, ideje napvilágra hozni a sorozat második, egyben befejező részét. Ugyan egy helyszínnel még adós vagyok (Golyós), de amint sikerül pótolnom a hiányt, frissítem eme írást!
2014. szeptember 11., csütörtök
Itt jártam: Peas & Love, Budapest
Elég nyitott ember vagyok és megszállottan keresem, kutatom a különleges ételeket és nem riadok vissza a szokatlan, extrém megoldásoktól sem. A Vas utca elején található szóban forgó vegan étterembe viszont mondhatni teljesen véletlenül tértünk be, vagy legalábbis nem tudatosan, hiszen a menükiírásra vetett futó pillantást követően nem tudatosult bennünk az étkezde profilja, viszont farkaséhesen már nem akartunk tovább keresgélni, csak gyorsan enni valamit a közelben...
2014. szeptember 8., hétfő
VI. Libamáj Fesztivál
A tavalyi libamáj fesztivál nekem nagyon elnyerte a tetszésemet, lényegében instant rajongó lettem, így nem is volt kérdéses, hogy kilátogassak az ideire is. A tavalyihoz hasonlóan most is féláras (750.-) Bónusz Brigád jeggyel mentem és az időjárás ezúttal is igen kegyes volt, igaz reggel még kissé esőre állt a helyzet, de végül minden jóra fordult és egy újabb jó kis gasztro élménnyel gazdagodtam!
2014. augusztus 28., csütörtök
Itt jártam: Funky Pho, Budapest
Sajnos annak idején a pho magyarországi berobbanásakor kimaradt a teszt, viszont a kezdetek óta ott volt a listámon a hely. Időközben hasonló kategóriában új kedvencet is avathattam tavaly a Kis Parázs képében, így legalább volt összehasonlítási alapom a témában. Sok jót olvastam / hallottam már a pho éttermekről, amik időközben igencsak elszaporodtak, így aztán igen magas elvárásokkal tértünk be a Funky Pho kedves kis helységébe.
2014. augusztus 23., szombat
Burger Mustra #11 (Római-part I/II.)
2014. augusztus 21., csütörtök
Magyarország Tortája és a Magyar Ízek Utcája 2014
Ha augusztus 20, akkor irány a Bem rakpart dőzsölni egy jót! Illetve jó szokás szerint én már egy nappal korábban túl szoktam lenni a tesztkörön, amikor egyrészt kevesebben is vannak, másrészt pedig bizony néhány száz forinttal még olcsóbban is hozzá lehet jutni a legtöbb finomsághoz. Lássuk, idén milyen érdekességeket tartogatott a Magyar Ízek Utcája!
2014. augusztus 17., vasárnap
Gyorsan, finomat, hús nélkül: Chilis babos, kukoricás gomba
Az alábbiakban ismét egy rendkívül gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomság kerül bemutatásra, ami ráadásul egy húsmentes, ám mégis laktató étel. Ahogy az mostanában lenni szokott, nagy időhiány közepette kellett gyorsan összedobnom valamit és mivel a hűtőben már egy jó ideje arra várt két tálkányi gomba, hogy felhasználjam, így mindenképp kezdeni akartam vele valamit. Szemrevételeztem a konyhaszekrény rejtett tartalékait, és végül egy igazi mindent bele fogás született...
2014. augusztus 10., vasárnap
Római-part #6 (Hekker)
Nagyon szeretek a Római-partra járni, a festői környezet mellett pedig válogatott finomságokat kóstolgatni is igen kedvemre való dolog. Így aztán amikor megláttam egy csábító ajánlatot a Bónusz Brigád oldalán, azonnal lecsaptam rá. Az akció értelmében egy 1500 forintos hekk étkezésre fizettem be mindössze 990 forintért. A reklámszöveg duplán félrevezető: bármilyen hekkre beváltható utalvány 1 vagy akár 2 főre. Ezt egyébként lentebb a kommentek között ki is fejtették, hogy ezzel arra utalnak, hogy a hekket akár meg is lehet osztani mással (na neeee, tényleg???), illetve ebbe az árba egy elég nagy hekk belefér... Aha... Na lássuk!
2014. augusztus 8., péntek
Itt jártam: Delhi Darbar Indiai Étterem, Budapest
Egy igen régi kiszemeltet sikerült ez alkalommal kipipálnom, ami nem más, mint a Dohány utcában található indiai étterem. Asztaltársaságom két tagja is járt már korábban itt, az ő ajánlásukra jöttünk ide, úgyhogy a csalódás eleve ki volt zárva. A belépést követően egy nem éppen a létszámunknak megfelelő asztalhoz ültettek le bennünket, ahol éppen hogy elfértünk, és még az ételek ki se lettek hozva! No de ez legyen a legnagyobb baj, gondoltam. Az étlapon elképesztő mennyiségű finomság kapott helyet, nem is volt egyszerű a választás... Az árak közepesen emberesnek mondhatóak, ami annyit tesz, hogy 3000 alatt nem igazán ebédel meg itt egy jó étvággyal rendelkező emberfia. Végül a 68-as számú versenyzőre esett a választásom, ami egy bárány handi volt, azaz bárányhús kockák pirított vöröshagymás szószban friss zöldségekkel, tradicionális indiai módon tálalva. A többiek ennél valamivel könnyedebb étkeket választottak.
2014. augusztus 6., szerda
Burger Mustra #10
Ahogy a legutóbb ígértem, most ismét tudatosan rámentem a magasabb kategóriájú helyekre, régi kiszemeltekre. Ennek örömére egy közel hibátlan összeállítást olvashattok az alábbiakban!
2014. július 22., kedd
Paradicsomos-tonhalas penne
Az utóbbi időben se időm, se lehetőségem nem volt arra, hogy új recepteket próbálgassak. Hiszen ha épp nem a Csabi Konyhája élőshow valamelyik alkalmán tüsténkedtem, akkor vagy valamerre kirándulni jártam, vagy épp hazalátogattam Békéscsabára, majd onnan egy raklapnyi házikoszttal tértem vissza a fővárosba és semmi nem indokolta, hogy nekiálljak főzni. Mindeközben pedig 1-1 tesztelés azért belefért néhanapján. Most viszont úgy adódott, hogy bizony újra hazai terepen kellett főzőcskéznem és egy régóta tervezett ételnek estem neki.
2014. július 3., csütörtök
Burger Mustra #9
2014. június 23., hétfő
Hamburger Day 2014
A tavalyi (állítólag) nagysikerű Hamburger Day elnevezésű fesztivál idén új helyszínen került megrendezésre. Ugyan eredetileg a Vigadó tér adott volna új helyszínt az eseménynek, ám végül átkerült a Millenáris parkba, nekem pedig szombaton sikerült időt szakítanom egy kis tesztelésre. Délután 3 magasságában még egész kellemes volt a tömeg, ami egyébként elég rövid idő alatt elképesztő méretűre dagadt és szinte mindenhol kígyózó sorok és elég tetemes várakozási idő volt a jellemző.
2014. június 21., szombat
Burger Mustra #8
A 8. fejezet kissé felemásra sikeredett. Egy régi ismerős helyhez visszatérve a korábbi közönyöm rajongásba csapott át, egy régi kiszemelt viszont iszonyatos csalódást okozott, egy véletlennek kösznhetően egy teljesen pozitív élményben is volt részem, míg erre a fejezetre is jutott az igazi talponálló, strandos kategóriából. Kellemes nézelődést / olvasgatást kívánok hozzá!
2014. június 10., kedd
Itt jártam: Fish & Chips @ Rendelő Resto & Bar
A múltkori Rendelőben szerzett rendkívül pozitív első benyomást követően csak idő kérdése volt a visszatérés, ami nemrégiben be is következett. Mivel egy picit már későn érkeztünk, a napi menü már elfogyott, nekem viszont rendkívül sietős volt a dolgom, így az étlap böngészése helyett a cetlin szereplő "gyorskaják" közül kértem be rögtön egy Fish &Chipset.
2014. június 6., péntek
Leteszteltem a Varieté Bisztró & Bárt a születésnapi hétvégén!
A múlt hétvégén nem csak én, hanem a Varieté is a születésnapját ünnepelte. Már elég régóta rajta volt a listámon a hely, de eddig valahogy sose jutottam még el hozzájuk... A születésnapi ajánlatuk kapcsán viszont elhatároztam, hogy ezt nem szabad kihagynom! Hogy miért? Több olyan régi nagysikerű ételt is újra étlapra tűztek, amivel már akkoriban is szemezgettem, de a legfőbb vonzerőt mégis a Philly cheese steak szendvics jelentette, amit már nagyon rég ki szerettem volna próbálni. Így aztán szombat délután meg is indultunk, hogy végre én magam is letesztelhessem az egyébként rendkívül pazar kínálatú Varietét.
2014. június 4., szerda
Csabi Konyhája júniusi menü!
Igazán remek kezdése volt a májusi hónap a rendszeres Csabi Konyhája eseményeknek. Élményekben és tapasztalatokban gazdag egy hónap volt ez. Az időjárás nem volt mindig kegyes, így sajnos a tervezetthez képest eggyel kevesebb esemény valósult meg, de úgy néz ki, hogy a június minden szempontból egy újabb szintre fogja emelni a dolgokat. Igazán csodás érzés, hogy máris van egy igen komoly keménymag, akik lényegében az összes alkalomra eljönnek, nekik ezúton is köszönöm támogatásukat! :) Az új menüsorban a májusi favorit visszatérésén kívül csupa újdonság kerül majd elkészítésre, remélhetőleg mindenki legnagyobb örömére! :P
2014. június 1., vasárnap
"Zabáljatok parasztok!" - a Középkori Parasztétteremben jártam, Párkányban
Születésnapom alkalmával sikerült egy szép, teljes napot eltölteni Esztergomban, majd a hídon átkelve Párkányban. A turistáskodás mellett a remek italoké és a pompás ételeké volt a fő szerep. Az abszolút csúcspontot a Középkori Parasztétterem jelentette, ami minden nemében egy igazi kuriózumnak számít!
2014. május 26., hétfő
Burger Mustra #7
Ismét összegyűlt egy jó adag burger élmény, közte egy régóta kiszemelt exkluzív halas hely, kult státuszban tetszelgő éjjel-nappali talponálló, egy bónusz brigádos akció és egy visszatérés is egy év eleji új kedvenchez. A győztes egyértelműen a halburger lett ebből a négyesből, amit mindenkinek csak ajánlani tudok!
2014. május 15., csütörtök
Chilly Dog @ Magic Burger
Tavaly én magam is leteszteltem a 11. kerületbe költözött Magic Burgert, ami rögtön fel is került a "na ide még visszatérek" listára. Márciusban egy rendkívül ínycsiklandozó finomságot mutattak be a facebookon chilly dog néven, amit meglátva azonnal tudtam, ezért érdemes lesz újra útra kelni!
2014. május 7., szerda
Itt jártam: Almárium Bisztró (II.)
Az utóbbi időben kicsit lelassult az oldal, köszönhetően a Csabi Konyhája élőshownak és az azzal kapcsolatos teendőknek. Így ez az alábbiakban kivesézésre kerülő menüsor se mondhatni igazán frissnek, hiszen még április közepén sikerült újra ellátogatni az idei év egyik nagy felfedezettjének nevezhető Almáriumba. Egyébként emlékszem, nagyon vicces volt, hogy valami új helyet szerettünk volna kipróbálni a környéken, de valami egészen hihetetlen módon mindenhol a csirke valamilyen nem túl ötletes verziója szerepelt a menüben, úgyhogy végül biztosra mentünk és ismét az Almáriumba ültünk be.
2014. május 1., csütörtök
Rendszeres Csabi Konyhája események Budapest belvárosában!
Elérkezett a nagy nap! A tavalyi két burger party (#1, #2) és az idei márciusi chilis bab party után a múlt heti ismételt chilis bab eseménnyel kezdetét vette a mostantól rendszeres időközönként tartandó Csabi Konyhája ÉlőShow! Ennek keretein belül pedig bárki megkóstolhatja a blogon már korábban bemutatott finomságokat. A folytatás után a májusi kínálat részletezőjét olvashatjátok...
2014. április 20., vasárnap
Burger Mustra #6
Egy picit nagyobb kihagyás után csak összeállt az újabb mustra! Időközben sikeresen szerepeltem a W35 első erősevőversenyén is, és mivel az elmúlt időszakban elég sokat jártam otthon Békéscsabán, úgy gondoltam, hogy meglátogatok 1-2 régi kedvenc helyet, megszakértem a már jól ismert ízeket. Így aztán a négyből ezúttal csupán egy pesti helyszín található, összességében pedig ismét egy egészen kiváló összeállítást sikerült összehozni.
2014. április 12., szombat
Szilvaszószos marha tojásos rizzsel
Az egész recept alapötlete onnan indult, hogy már nagyon régóta volt egy üveg jó kis ázsiai szilvaszószom, ami viszont méltatlanul feledésbe merült az idők során. Azt rögtön eldöntöttem, hogy valamilyen marhahúsos ételt fogok készíteni, gyorsan át is gondoltam, hogy mi lenne a legjobb összeállítás és egy gyors piaci körséta alkalmával be is szereztem az összes szükséges hozzávalót...
2014. április 9., szerda
Itt jártam: Fiktív Pub
Ismét egy hétfői megbeszélés utáni ebéd, ismét egy új hely, legalábbis számomra. Mert hogy a többiek már meséltek róla, hogy a múltkor milyen mennyei volt a vöröslencse krémleves sült sajtgolyókkal. Több se kellett, irány a Fiktív Pub, a Horánszky/Krúdy sarkán, ami egyébként egy "angolos" helynek tűnt első ránézésre, ha másért nem is, hát amiatt, hogy Guinness sörük is van a csapon!