Nagy rajongója vagyok a steaknek, viszont még igazán durván jó steakhez nem volt szerencsém eddig. Vagy rágós volt, vagy íztelen, vagy mind a kettő, de valahogy az sem nyert meg magának, amikor ömlött belőle a vér. Az igazat megvallva már lassan kezdtem arról is meggyőzni magam, hogy lehet velem van a baj, és a steaknek ilyennek kell lennie... Hát. NEM. Nem apróztam el a dolgokat, életem első saját készítésű steakje egyből egy T-bone steak volt. Egy igen szép, emberes, 75 dekás szeletet sikerült frissen beszereznem, és a hátizsákomba téve megutaztattam egy kicsit Békéscsabára és úgy voltam vele, hogy bevetem egy az ilyenkor szokásos Laczkó Tomi barátomnál összehozott főzőcskézés alkalmával, ami ezúttal egy rendkívül tartalmas zenekari próbát követő egyfajta előkarácsonyi dőzsölésbe torkollott, egy igazi kiváló hangulatú bandavacsora kerekedett ki az egészből.
2013. december 20., péntek
2013. december 6., péntek
1 éves a Csabi Konyhája!
Szinte hihetetlen, hogy még csak egy év telt el a blog indítása óta! A nagy általánosággal ellentétben ez esetben ez nekem sokkal többnek tűnik. Köszönöm a barátoknak, ismerősöknek, akik elültették a bogarat a fülemben és kitartó ostromuknak köszönhetően belekezdtem a blog írásába. A blognak köszönhetően nagyon sok szuper kalandot éltem át, arról nem is beszélve, hogy a főzésben is sokkal bátrabb voltam, vagyok és maradok is, mint korábban. :) Ha számszerűsíteni szeretném a dolgokat, akkor az elmúlt egy évben 107 bejegyzést írtam, Ti pedig 9250-szer kattintottatok a blogra. Volt két nagysikerű hamburger estem (#1, #2) a Casa de la Musica Hostelben, aminek jövő tavasszal egész biztosan lesz folytatása, és az igazat megvallva nekem ezzel kapcsolatban még komolyabb terveim is vannak... :P Szóval a két burgerpartin túl abban a megtiszteltetésben is részesültem, hogy meghívást kaptam a Hungexpóra, ahol a Csupa Nő elnevezésű TV2 szervezésében megrendezésre került nagyszabású eseményen mutathattam be a burgerkészítés fortélyait Arthur barátom segítségével. Szóval köszönöm még egyszer, remélem a továbbiakban is izgalmas, érdekes finomságokkal tudok majd szolgálni.
2013. december 5., csütörtök
Guinness sörrel készült chilis bab
A chilis bab egy elég népszerű étel és az igazat megvallva elég nehezen lehet elrontani, miközben egy rendkívül hálás és ízletes fogás. Ezúttal úgy gondoltam, hogy a leginkább elterjedt darálthúsos verzió helyett rendes, felkockázott marhahússal fogom elkészíteni, ráadásul kedvenc sörömmel megkoronázva az egészet, ami nem más, mint egy üveg jó öreg Guinness! Elöljáróban maradjunk annyiban, hogy elég durvás lett a végeredmény. :)
2013. december 3., kedd
Ebéd Menü @ Csiga Cafe
Ismét egy munkahelyi ebéd alkalmával sikerült egy új hellyel megismerkednem, ami a Csiga Cafe a Rákóczi téren. A belépést követően hamar találtunk egy szabad asztalt, majd gyors szemrevételezést követően meg is állapítottam, hogy egy elég szimpatikus, kellemes hangulatú hellyel van dolgunk, egész izgalmas étlappal. Az aktuális heti ebéd menüről külön kis lap ad tájékoztatást, de az állandó étlapot átfutva is jó héhány érdekességet találtam.