A Bodegáról legutóbb a sajtburger leves kapcsán írtam, ami akkor egy kicsit várakozáson alul teljesített sajna. A hely, ha esetleg még valaki nem ismerné, akkor a Vágóhídnál található, és mivel mi ott próbálunk így elkerülhetetlen, hogy néhanapján leteszteljek valamit. A hamburgerről ódákat zengenek, én még csak egyszer kóstoltam a Borzasztó Burgert, de a nagy hájp miatt egy picit többet vártam, ellenben a quesadilla vitán felül remekül teljesített. Ezúttal az egész héten kapható steak keltette fel a figyelmemet, mivel korábban már többször is sikerült elszalasztanom, azt pedig ugye már jól tudjátok, hogy megszállottan a legjobb hazai steak nyomában járok egy ideje... :) Lássuk hogyan teljesített az uruguay-i hátszín argentin "chimichurri" mártással, krumplipürével és friss salátával!
2013. április 20., szombat
2013. április 17., szerda
Kályhás Lepény @ Mangalica Fesztivál
A hétvégén sikerült életemben először részt vennem a debreceni Mangalica Fesztiválon, ami már első hallásra is sok jóval kecsegtetett. A fesztivál honlapjára pillanatva utólag az is kiderült a számomra, hogy ez bizony egy országos fesztiválsorozat ám, amit ezentúl egészen biztos, hogy kitüntetett figyelemmel fogok nyomon követni. A fantasztikusan szép nyárias idő remek hátteret biztosított a fesztiválnak, ahol rövid sétálgatást követően egyöntetűen úgy gondoltuk, hogy a Kővári Grill standja lesz számunkra a legmegfelelőbb választás.
2013. április 6., szombat
DiningCity Étterem Hét II. - Manna Lounge
A szerdai pozitív ebédélményt követően a vasárnapi vacsora már előzetesen is egy még pozitívabb élménnyel kecsegtetett, hiszen már maga a tény, hogy az étterem a Lánchídnál található alagút (Várhegy-alagút) felett helyezkedik el, egyfajta igazi különlegességnek számított. Ezt bizonyította a helyszínre érve a konkrét élmény is, arra viszont még én magam sem számítottam, hogy egy ilyen előkelő, ám mégis laza hely ez a Manna Lounge.
2013. április 5., péntek
DiningCity Étterem Hét I. - Chagall Café & Restaurant
A kissé felemás érzésekkel zárt Torkos Csütörtök után újult erővel néztem a DiningCity Országos Étterem Hét elé, a listát böngészve pedig muszáj volt rögtön két helyre is asztalt foglalnom, haha. A dolog lényege, hogy egy három fogásos ebéd vagy vacsora egységesen 3300 Ft-ba kerül az akcióban résztvevő éttermekben. Ráadásul külön ki van emelve, hogy ebben már a 10%-os szervizdíj is benne foglaltatik. Na, micsoda szimpatikus kezdés! :) Elsőként a VI. kerületben található Chagall Café és Étterem került tesztelésre.