Nagyon nagy kedvenceim a tésztafélék, a milánói/bolognai cuccok pedig különösképpen. Persze mindig igyekszek változtatni az összetevőkön, ízesítésen, így mindig különleges tud maradni ez a könnyen és gyorsan elkészíthető finomság. Ezúttal viszont úgy gondoltam, hogy a darált hús helyett kipróbálok valami mást, így esett a választás az örök klasszis párizsira!
Ha éppen nincsen ideje az embernek valami komolyat főzni, egy jó rántottát bármikor össze lehet dobni. Arról nem is beszélve, hogy némi találékonysággal nagyon sokféleképpen el lehet készíteni, illetve a végtelenségig lehet variálni, bonyolítani a dolgokat. Ezúttal egy mondhatni klasszikus és egy talán kissé szokatlanabb formáját fogom kielemezni a rántottának.
A 2011-es Magyarország Tortája, a kecskeméti barackos kölestorta után nem is volt kérdéses, hogy szinte gyermeki lelkesedéssel vártam, hogy vajon 2012-ben sikerül-e felülmúlni, vagy legalább megközelíteni az előző esztendő fejedelmi alkotását. Nos a szabolcsi almás máktorta kellően izgalmasnak hangzott ahhoz, hogy joggal bizakodjak egy újabb gasztronómia csúcspontban.
Ahogy azt az előző bejegyzésben kiemeltem, a tavaly nyár igen komoly eseményekben bővelkedett, ezek közül is a legdurvábbnak a másfél hetes EU/Balti turné bizonyult sok sok élménnyel, sok sok különleges étellel, amiket most itt megpróbálok egy csokorba szedni.
A tavalyi nyár több szempontból is eseménydús és emlékezetes volt számomra. Elsősorban rengeteg új helyen jártam, és igyekeztem minél több különleges finomságot is kipróbálni persze. Ezen utazások soráról következzen most az első fejezet, ami igencsak festői környezetben a horvátországi Zadarban történt eseményeket fogja feleleveníteni. Már eleve egy tengerparti fesztiválon fellépni óriási élmény, ami mellett a belváros is mesés szépségeket tartogatott. Az első nap kivételével végig sikerült szuper időt kifogni, viszont az első este olyan szintű vihar tört ki, hogy a szakadó esőben mi is egy kisebb sátor alá menekültünk be, ami történetesen egy rendkívül szimpatikus grillezős halétkezde mellett volt.
Ahány ház, annyi szokás. Ezzel a szlogennel lehetne jellemezni az igencsak közismert és közkedvelt paradicsomos húsgombócot is. Ezúttal én megmaradtam mondhatni a sztenderdnél és minden különösebb újítás nélkül egész egyszerűen az én szám íze szerint elkészítettem az ételt. Igaz én azt a verziót részesítem előnyben, amikor nem csak leöntve van a gombóc egy kis szósszal (láttam ám már ilyet is!), hanem jól telefőzök egy nagy lábast szósszal, ami mellé persze a húst sem sajnálom...
Ez az étel is egy újabb gyerekkori kedvenc, amit diákkoromban előszeretettel készítettem el ebédre otthon a szülők távollétében, hiszen nem igényelt semmilyen szaktudást az elkészítése, viszont a végeredmény annál finomabb volt. A csel abban rejlik, hogy a mirelit verzióról van szó amit csupán néhány perc alatt könnyen el lehet készíteni.
Ha nyár akkor vízpart, ha vízpart akkor hekk, nem túl bonyolult a képlet. Ha viszont az embernek még születésnapja is van, akkor pedig szinte kötelező összekötni ezeket a dolgokat, amihez ez esetben a Római-part biztosított tökéletes környezetet. Hiába a szikrázó napsütés, kissé furcsállottam, hogy alig voltak emberek az egész parton pedig dél körül járt az idő. Persze ez most semmiképp se panasz akart lenni, hiszen kifejezetten jól esett, hogy nem kell tülekedni a nagy tömegben. Rövid nézelődés után a Jancsi büfére esett a választás, ami azóta is hivatkozási alap, hiszen egy a mai napig felfoghatatlan gasztronómiai élményben volt részem.
Diákkoromban fejlesztettem tökélyre a saját készítésű pizzáimat, amik az igazat megvallva nem igényelnek különösebb szaktudást, csupán jó érzékkel kell a hozzávalókat adagolni. A lehetőségek tárháza pedig közel végtelen, így pedig még ráunni sem lehet, főleg ha valaki oda van a tésztafélékért, pizzáért.
Tavaly nyáron történt, hogy egy hosszú hétvégés tripla koncert alkalmával a szegedi buli után a koleszt elhagyva valami kiadós ebéd után kutattunk a városban, ami nem is túl drága, de azért nem is a legalja. Így kötöttünk ki a Vendéglő a Régi Hídhoz névre hallgató már első ránézésre is igen szimpatikus kiszolgálóegységnél, ami végül több, mint tökéletes választásnak bizonyult.
Nem igazán vagyok nagy leveses, de ez inkább csak arra igaz, ha főzésről van szó, hiszen a valóságban igenis sok olyan leves van, ami le tud venni a lábamról. Az utóbbi időben pedig egyre többször fogtam hozzá levesfőzéshez magam is, elég ha csak például a nemrég bemutatott sült sütőtök krémlevesre is gondolunk. Ezúttal a frankfurti leves egy sajátos értelmezése kerül bemutatásra, amit (tekintettel az eredeti recepttől igen távol álló végeredményre) én egyszerűen csak betegségűző levesnek neveztem el, ami igen jól tud esni hideg napokon, betegen pedig különösen!
E szóban forgó finomság a véletlennek köszönhető, hogy megszületett, mivel eredetileg az előző bejegyzésben bemutatott sajátos sajtos tésztát szerettem volna csinálni, de első sokként a penne tészta, majd a gomba és a tejföl hiánya késztetett gondolkodásra, hogy mivel is tudnám feldobni a dolgot, mivel boltba menni már nem volt kedvem. :) Gyors körülnézést követően a makrélafilé konzerveken akadt meg a szemem és már ekkor tudtam, ebből valami nagyon különleges dolog fog születni! :P
Ezzel a művel egy olyan kategóriához érkeztünk, amit én a következőképpen szoktam nevezni: így kell felturbózni, és egy új szintre emelni a már megszokott finomságokat. Többek között ezért se szeretek sok mindent nevén nevezni, hiszen nálam egy paprikás krumpli vagy akár egy rántotta sem feltétlenül azt eredményezi, amire az ember számítana. Szeretek kísérletezgetni, új dolgokat kipróbálni, már megszokott normáktól eltérni, legyen szó akár egészen meghökkentő fordulatokról is.
Ezúttal egy éttermi látogatás élményei kerülnek górcső alá, ami történetesen életem csapatépítő tréningjéhez kapcsolódik. Kezdődött minden egy leírhatatlanul felejthetetlen barlangászással a Pál-völgyi-barlangban, ami után a budai Szent Jupát étterem felé vettük az irányt! Éttermekben mindig igyekszek valami igazán különlegeset választani, ez esetben pedig az étlap különösen feladta a leckét, hiszen a kínálat nem fukarkodott ínyencségekben.