2012. december 29., szombat

Sült sütőtökkrémleves

Valamikor 2-3 évvel ezelőtt egy baráti vacsorameghívás / közös főzőcskézés alkalmával ismerkedtem meg ezzel a csodával, amit azóta is rendszeresen szeretek elkészíteni őszi / téli időszakokban. Minden egyes alkalommal valami kis különlegességgel megfejelem, de ha csak simán elkészíteném mindenféle trükkök nélkül, akkor sem maradna el a kívánt hatás: egyik nagy kedvencem a sült sütőtökkrémleves!

2012. december 27., csütörtök

Székelyföld ízei

Tavaly télen esett meg, hogy az akkori zenekarommal Székelyudvarhely városában játszottunk egy nagyon jó kis helyen, a Thunder Rock Clubban, ami azóta már sajnos bezárt. :( Nem csak a klub, de természetesen az egész város és annak hangulata, illetve a helyi lakosság elbűvölő kedvessége is emlékezetessé tette a koncertet. Másnap pedig egy csodálatos étterembe is meghívást kaptunk, amiről ez a poszt is szólni fog!

2012. december 25., kedd

Finomságok cipóban @ Lizsé

Egy nyárias őszi napon, egy kiadós Széchenyi fürdős élmény után kitikkadva, korgó gyomorral olyan helyet kerestem, ahol nem csak enni, de sörözni is lehet, lehetőség szerint elérhető áron. Úgyhogy rögtön meg is álltunk a feltételeknek megfelelő első ilyen utunkba eső egységnél, ami a Városligetben található Lizsé volt. Az étlapot gyorsan végignézve rögtön a cipós különlegességeken akadt meg a szemem, ami kiváló döntésnek bizonyult!

2012. december 24., hétfő

Kecskeméti barackos kölestorta

Tudvalevő dolog, hogy nem igazán vagyok édesszájú, de persze vannak alkalmak, illetve olyan finomságok, amiket én is szinte bármikor magamba tudok tömni totális önkontroll nélkül. A 2011-es augusztus 20-i ünnepségek alkalmával akkor még gyanútlanul róttam az utcákat, hiszen korábban még sosem volt szerencsém az ilyenkor hagyományos Magyarország Tortája elnevezésű győztes remekművekhez a múltban. Ezúttal viszont már többé-kevésbé tudatosan is kerestem a kecskeméti barackos kölestortát, ami olyan szintű élményt okozott, hogy az egyszeri és megismételhetetlen volt!

2012. december 21., péntek

Házi hamburger a javából!

Arthur Serres Franciaország, Alain Vladar Svájc gyermeke, és egy 2010-es európai körút alkalmával találkoztak és barátkoztak össze, végül pedig a budapesti Casa De La Musica hostelben kötöttek ki, ami megannyi őrület kezdetét jelentette nem csak nekik, de még nagyon sok emberkének, köztük szerény személyemnek is. Eme brazil szappanoperákat is megszégyenítő kezdés után térjünk is át inkább a mesébe illő gasztronómia csodákra, amikkel estéről estére meglepték nem csak a hostel dolgozóit, de az arra járó vendégeket vagy épp baráti társaságokat is!

2012. december 15., szombat

Londoni kalandtúra

Ezzel a bejegyzéssel le is zárnám a múltidéző sorozatot, hiszen az eddigi posztok a saját készítésű ételek helyett inkább élménybeszámolók voltak 4-5 évvel ezelőttről, de mégis fontosnak éreztem ezek megosztását is, hiszen valahol itt kezdődött minden. Mondjuk akkoriban még nem dokumentáltam mindent olyan serényen mint az elmúlt 1-2 évben, de azt hiszem nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ide vezethető vissza ennek az egész Gasztro Túra dolognak a kezdete! Ezúttal első kiadós londoni túrám kerül terítékre, aminek keretein belül egy igen kiadós British Museum kalandtúrát követően rögtön a sarkon belebotlottam egy végtelenül szimpatikus hot dog árusba, aki a mennyiség mellett a minőségre is ügyelt, egy teljesen új szintre emelve a hot dogról kialakult addigi elképzelésemet.

2012. december 12., szerda

Tepertő az automatából

Az angliai kintlétem során megtapasztalt meglepetések egyike az volt, amikor a munkahelyemen elhelyezett automata kínálatát böngészve a különböző chipsek és édességek között egy zacskónyi igazi gyöngyszemre bukkantam ‘pork scratchings’ néven, ami egész egyszerűen jó kis hazai töpörtyűt tartalmazott. Mondanom sem kell, gyermeki lelkesedéssel estem neki a csomagolás felbontásának miközben nem kevés fenntartással helyeztem számba az első falatot.

2012. december 11., kedd

Rizsfelfújt

Nem kifejezetten tartozok az édesszájú emberek közé, sokkal inkább a húst hússal elvet vallom, de azért néha napján előfordul, hogy én is elcsábulok. Így történt ez azon a bizonyos napon is, amikor gyerekkorom egyik kedvencét, a rizsfelfújtot kezdtem el csinálni. Régebben (főleg a kezdeti, tömegnövelős edzések alkalmával) valami eszméletlen mennyiségű tejberizst ettem, szóval az alap nem igazán okozott túl nagy fejtörést. Míg rotyogott a tejberizs (egy csomag vaníliás cukorral meghintve) szépen el lehetett készülni a többi feladattal, miszerint 5 tojás sárgáját kikevertem vajjal és cukorral, míg a fehérjét habosra vertem, majd ezt az egészet szépen összekevertem és beleöntöttem egy tepsibe.


2012. december 10., hétfő

Fish & Chips

Megoszlanak a vélemények arról, hogy hol található Angliában a legjobb fish & chips, sokan pedig egyenesen gyűlölik eme nemzeti eledelt, de az biztos, hogy egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia, ha a szigetországban jár. Három éves kintlétem alatt volt szerencsém többször, több helyen is kipróbálnom ezt az egyébként nem éppen túl bonyolult fogást, és valóban széles skálán mozog az élmények sora az egészen szörnyűtől a kiválóig. A leggyakoribb hibák a nyers hal és/vagy krumpli, illetve a zsírban tocsogó hal és/vagy krumpli. Nem véletlenül, én ezúttal csupán a kiválóval szeretnék foglalkozni.

2012. december 6., csütörtök

Bemutatkozó

Jó ideje már, hogy a facebook oldalamon vezetek egy Gastro Tour nevezetű mappát, amibe különböző ételekről töltök fel fotókat, kisebb nagyobb sztorikkal megspékelve. Szeretem a finom ételeket, és én magam is szeretek finomakat főzni, kísérletezgetni különböző dolgokkal. Az utóbbi időben egyre többen kérdezgették, hogy miért nem indítok egy blogot??? Nos, engedve a többség akaratának létrehoztam ezt a blogot, amiben először is a régebbi képeimet fogom feltölteni (mindegyikhez lesz egy pár extra fotó is), rövidebb-hosszabb sztorimeséléssel nyakonöntve azokat, majd ha sikerül utolérnem magam, akkor onnantól kezdve itt lehet majd nyomonkövetni a Gastro Tour eseményeit a jövőben. Bloghoz pedig facebook oldal is jár, amit tessék bátran jelölni és terjeszteni! ;)